Szokás azon viccelődni, hogy Orbán mértéket vesztett, álmaiban már Putyinnal és Trumppal összevethető tényezőként látja magát. Ehhez képest
beszédében nagyon tudatosan jelölte ki azt a területet, amelyre a következő lépésben ki akarja terjeszteni nemzetközi befolyását, ez pedig a Balkán.
A kormányfő realitásérzékét mutatja, hogy az Oroszországgal szembeni szankciókat minden lehetséges alkalommal kritizálja, de azért a megfelelő fórumokon megszavazza. Most egyértelművé tette, hogy Magyarország érdekeinek figyelembevétele nélkül semmilyen uniós fellépést nem fog megszavazni a Balkán államaival, elsősorban a boszniai Szerb Köztársasággal szemben.
Negyedszázada nem volt olyan veszélyben Bosznia-Hercegovina egyben maradása, mint most. A szerbek azzal fenyegetőznek, hogy kivonulnak a szövetségi intézményekből.
Orbán távlatos építkezését mutatja, hogy a 2019-es brüsszeli posztosztozkodás során Ursula von der Leyen bizottsági elnökké választásáért a bővítési biztosi tárcát kérte cserébe. Egyre világosabb, hogy az unió nevében a Balkánon tárgyaló Várhelyi Olivér valójában a magyar diplomácia érdekeit szolgálja a déli szomszédoknál. Rajta múlik az is, mennyire képes előmozdítani egyes csatlakozásra váró országok felkészültségét, hogy a nyugat-európai országoknak minél nehezebb legyen a bővítés ellen szavazni.
A legerősebb érvet hozta fel Orbán a Nyugat-Balkán államainak integrációja mellett: ez garantálja a békét. Számára azonban a bővítés konkrét politikai előnnyel is járna. Részint az unió legfontosabb döntéshozó testületében, a Tanácsban az új tagállamok miatt könnyebb lenne a blokkoló kisebbséget megszerezni és így akadályozni a további integrációt, valamint az Európai Parlamentben is nőne azon pártok száma, amelyek a Fidesz képviselőit idővel kiszabadíthatják az izolációból.