„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Magának kereste a bajt Iványi Gábor azzal, hogy Orbánt élő lelkiismeretként emlékeztette a kormány által politikai védjegyként használt kereszténység valódi mibenlétére. Bár az ellenzék végül nem őt jelölte államfőnek, a hatalom az adóhatóságra osztotta a lelkész gyülekezete, illetve annak karitatív és oktatási intézményei ellehetetlenítésének feladatát.
Hétfő estére bizonyossá vált, mekkora ziccert hagyott ki az ellenzék azzal, hogy nem Iványi Gábort jelölte köztársasági elnöknek. Bár a metodista lelkész éppúgy esélytelen lett volna a poszt elnyerésére, mint a közgazdász Róna Péter, egészen más „hangulati aláfestést” adhatott volna a szavazás előtt a jelöltek számára biztosított 15 perces parlamenti felszólalásának az, ami e hét elején a pesti Dankó utcában történt.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), egyszersmind a gyülekezet hajléktalansegítő Oltalom Karitatív Egyesületének központja a pártállami időket idéző, adóhatósági eljárásnak mondott házkutatás helyszíne volt.
A rendőrséggel megerősített hatósági fellépés erős képi szimbólumokat szolgáltatott arra, milyen is az, amikor egy magát kereszténynek nevező hatalom olyanokat vegzál, akik éppen azt teszik, amire a jézusi példa inspirálja őket: támogatják a legelesettebbeket, a kiszolgáltatottakat.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.