Pongyola jogszabály-fogalmazást tett helyre az Alkotmánybíróság
Az Alaptörvény-ellenesnek minősített paragrafus ugyan már nincs hatályban, de most folyó perekben kellene alkalmazni, ezért foglalkoztak vele.
Az Alaptörvény-ellenesnek minősített paragrafus ugyan már nincs hatályban, de most folyó perekben kellene alkalmazni, ezért foglalkoztak vele.
Csak az Unió jogszabályai állnak a magyar törvények fölött – mondta ki az Alkotmánybíróság. Az Európai Unió Bíróságának egyedi ítéletei nem. Ez az állásfoglalás különösen fontos a német alkotmánybíróság közelmúltbeli döntése után.
A kormányrendelethez indoklást ugyan nem fűztek, de anélkül is sejthető, miért döntöttek így.
A „21st Laboratory” című program kidolgozásáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki Kopek Gábor fotóst, médiaművészt, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem volt rektorát. Azt még nem tudni, hogy pontos mi is ez a program.
Az új időpontban is Andrzej Duda győzelme várható, aki folyamatosan kampányolva járja az országot, és ígérgetett a kormány támogatásával, miközben a többi jelöltnek a járvány miatt nincs lehetősége találkozni a választókkal.
Egy hónapon belül másodszor áll ki az Ab a bűnözők jogaiért.
A sajtó munkáját is megnehezítik: háromszor annyi időt hagynak a közérdekű adatigénylések megválaszolására.
Az Alkotmánybíróság döntése értelmében nem követelhetik vissza a falugondnokságra adott támogatást.
Mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet valósított meg az Országgyűlés, mert a mostani törvény szerint nem fordulhat bírósághoz az, akinek nem adják ki egy cég nyilvánosnak tekinthető adatát – ezt mondta ki az Alkotmánybíróság.
Egyértelműsítené a jelenlegi szabályozást egy belügyminiszteri törvényjavaslat.
A frakciók támogatnák saját pártjukat.
Az országos nemzetiségi önkormányzatok mondhassák meg, válasszanak-e helyi nemzetiségi önkormányzatot ott, ahol addig nem volt nyoma az adott nemzetiség létezésének – ezt javasolja az országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottsága.
Minden rabnak joga van ahhoz, hogy a fogvatartási körülmények elleni panaszát érdemben elbírálják – mondta ki a veszélyhelyzethez illő új formában, személyes összejövetel nélkül működő Alkotmánybíróság Juhász Imre vezette öt tagú tanácsa.
Az egykori Budagyöngye Kórház átalakításának most még csak az előkészítésére utalt ki 410 millió forintot a kormány. Kiss-Rigó László püspök egyházmegyéje kapja használatba az épületet.
Gulyás Gergely törvényjavaslata szerint közérdek a Citadella megújítása, ezzel indokolja a kiemelt státuszt.
Egy apróságról elfeledkezett a kormány, de most észbe kaptak.
A vizsgálatért legfeljebb félmillió forintot kell fizetni.
Hajas Barnabás lett az Igazságügyi Minisztérium új államtitkára. Hat évvel ezelőtt alaptalan vádaskodás miatt kellett lemondania Trócsányi László akkori miniszter kabinetfőnöki tisztségéről.
Orbán Viktor miniszterelnök írta alá a rendeletet.
Változnak a nyelvvizsga-szabályok, módosulnak a diákhitel feltételei, és rosszul tanuló egyetemistákat sem büntetik.