Kiutalták az első tízmilliárdot a fővárosi egészségügynek
Kétmilliárd forintot költhet a főváros CT-re és MR-re, a többi pénzt a kerületek kapják.
Kétmilliárd forintot költhet a főváros CT-re és MR-re, a többi pénzt a kerületek kapják.
Az MSZP akarja pótolni az országgyűlés mulasztását, enélkül az önkormányzatok azt csinálnak a nekik nem tetsző választási plakátokkal, amit akarnak.
Ha valaki úgy érzi, hogy bűncselekmény áldozata lett, de az ügyészség ezt nem így látja, a sértett maga vádolhatja meg a feltételezett tettest a bíróság előtt. Ilyenkor ő a pótmagánvádló. Az Alkotmánybíróságnak most azt kellett eldöntenie, hogy megteheti-e ugyanezt egy önkormányzat.
Miniszteri biztost neveztek ki a két intézmény „együttműködésének kialakítására”.
Mostantól a Pénzügyminisztérium helyett az ITM hatáskörébe tartozik a foglalkoztatáspolitika és a társadalmi párbeszéd.
A kormány az utolsó pillanatban gondolta meg magát.
Egymásnak ellenmondó rendeletek jelentek meg, az egyik lehetetlen helyzetbe hozná a független színtársulatokat. Az Emmi szerint továbbra is jár működési támogatás, a Független Előadó-művészeti Szövetség szerint viszont ellentmond a rendelet a törvénynek, így levelet írnak Kásler Miklósnak.
A fővárosi közgyűlés által november végén meghatározott feltételeket a kormány egy december 30-án, késő este megjelent határozattal hagyta helyben. Ezzel vált biztossá a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezése.
Keveset változtatnak a múlt héten rosszul megszavazott, majd visszaküldött törvényen.
Áder a bírói felső korhatár betöltésére hivatkozva döntött Baka nyugdíjazásáról.
Gulyás saját hivatalának helyettes államtitkárát bízta meg vele, aki ezért semmilyen juttatást nem kap.
Az Európai Néppárt új elnökeként nyilatkozott a lengyel Gazeta Wyborczának a politikus.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága érdemi indoklás nélkül visszavonja a munkaügyi ellenőrzést szigorító javaslatot.
Érdekes javaslatot tesz a törvényalkotási bizottság az „egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról” szóló törvényjavaslathoz: magára az Országgyűlésre ne vonatkozzon az a határidő, amely mindenki mást köt.
Az ifjúságpolitikai helyettes államtitkárnál elég, ha még képzésre jár.
Nem alaptörvénysértő az az ítélet, amely rágalmazásért elmarasztalta a HVG volt újságíróját és a Társaság a Szabadságjogokért őt segítő szakértőjét – mondta ki az Alkotmánybíróság Varga Zs. András vezette tanácsa.
Egy polgármester vírusnak nevezte a testületi ülés egyik résztvevőjét. Az Alkotmánybíróság szerint ez belefér a véleménynyilvánítási szabadságba.
Még kétmilliárd forintnyi rezsiutalványt nem váltottak be, a kormány inkább meghosszabbította a felhasználási határidőt.
Az Alkotmánybíróság újra kimondta, hogy meg lehet különböztetni a választásokon a hazai lakcímmel rendelkező és nem rendelkező szavazókat. Ezúttal az európai parlamenti (EP) választásra vonatkozott a panasz.
Kézilabdára 2,5 milliárd jut, míg birkózóversenyre 760 millió forintot szánnak.