Gergely Zsófia

Gergely Zsófia
A gyerek marad, a szülők ingáznak - itt a fészek-modell
 

A gyerek marad, a szülők ingáznak - itt a fészek-modell

Nincs vasárnapi apuka, a szülők között a motyójával ingázó gyerek, sőt, a közös házat sem kell eladni, csak keresni mellé két kisebbet – ezek a legmodernebb válási forma, az úgynevezett fészek-modell pozitívumai. A németeknél már működik, viszont a legtöbbször acsarkodva váló magyar párok körében nehezen fog elterjedni a szakemberek szerint. Azért egy hazai példát sikerült találnunk, ahol a gyerekek maradtak a közös lakásban, a szülők pedig máshol kezdtek új életet.


Rezesova az utolsó pillanatban megváltoztatta vallomását
 

Rezesova az utolsó pillanatban megváltoztatta vallomását

Már úgy emlékszik Eva Rezesova, hogy elvakította egy szemben jövő jármű fénye a baleset előtt, és ez elvonta a figyelmét – derül ki abból, a hvg.hu birtokába került anyagból, amelyet hétfőn, közvetlenül a keddi tárgyalás előtt nyújtottak be. A halálos baleset okozásával vádolt szlovák milliomosnő korábbi vallomásban nem szerepelt zavaró fényhatás. Pénteken már ítéletet hirdettek volna ügyében, de a váratlan húzás átírhatja a menetrendet.


„Világbajnok sportolók nyomorognak” – ki tartsa el az érmeseket?
 

„Világbajnok sportolók nyomorognak” – ki tartsa el az érmeseket?

Hogy kaphatnak az olimpiai bajnokok havi több százezer forintos apanázst, miközben több világ- és Európa-bajnok élsportoló segélyért kuncsorog? Egyáltalán az állam feladata, hogy életük végéig gondoskodjon a bajnokairól? Ha igen, juttatást adjon, vagy tanítsa meg őket civilként boldogulni? – ezekre a kérdésekre kerestük a választ egy manapság biztonsági őrként dolgozó egykori birkózóbajnok, a MOB és elméleti sportszakemberek segítségével.


 

"Benn igazi kemény gyerekek voltak" – és most itt a korlátlan idejű előzetes

Leütötték, el akarták venni a ruháit, és nehézsúlyú bűnözők sztoriztak neki arról, hogy ki hogyan tört be – így teltek a börtönnapjai egy előzetes letartóztatásba helyezett férfinek. Hétfőn fogadta el a parlament, hogy az előzetes ezentúl korlátlan ideig tarthat, ami a hvg.hu-nak nyilatkozó jogászok, sőt, egy büntetőbíró szerint is vicc, és a büntetés ítélet nélküli előrehozásának felel meg. Ráadásul a nemzetközi normákat is sérti, ezért a magyar állam fizethet, ha az ilyen ügyek miatt elmeszeli a strasbourgi bíróság, mint egy 86 évesen lecsukott néni esetében.


„Elváltam, de a gyerekről nem mondtam le”
 

„Elváltam, de a gyerekről nem mondtam le”

A válni készülő házaspárok úgysem képesek együttműködni, ezért felesleges lett volna nálunk is bevezetni a gyerekek közös szülői felügyeletét az új Ptk.-val – erre az elkeserítő megállapításra jutottak a törvényhozók. Így inkább kivették a törvényből a szétbútorozó szülők egyenlőségét erőltető intézményt, miközben más uniós országok sorra vezetik azt be. Szülőségből kitúrt apák, a felelősséggel egyedül küszködő anyák meséltek a hvg.hu-nak pro és kontra, miért (nem) megy a közösködés – még akkor se, ha ez a gyerekek érdeke.


Foglalkozása: elvált
 

Foglalkozása: elvált

Az egyik oldalon a gyerekeket tovább nevelő, sokszor évek óta háztartásbeliként funkcionáló feleségek, akik nehezen engednek az addig életszínvonalukból. A virtuális ring másik sarkában exférjek, akik a több százezres tartásdíjat nyögik, már ha nem akarták vagy nem tudták eltitkolni a vagyonukat. És mindezt végig asszisztálják a családjogászok, akik szerint a rejtett asszonytartás bevett gyakorlat.


Közel 200 igazgató hiányzik Hoffmann Rózsa rendszeréből
 

Közel 200 igazgató hiányzik Hoffmann Rózsa rendszeréből

Megszereztük azoknak az iskoláknak a listáját, ahol nem sikerült végleges igazgatót találni, és a pedagógus szakszervezetekkel együtt jól meglepődtünk: az utolsó szeptemberi adathoz képest kétszer annyi helyen lesz várhatóan az egész tanévben átmeneti vezető. A szülők panaszkodnak, az érdekképviseletek szerint „végrehajtó zsoldosok" kellenek az új rendszerben, a minisztérium viszont állítja, hogy így is garantált az iskolák magas színvonalú irányítása.


Sövényhiánnyal és műszaki hibával mentenék Rezesovát
 

Sövényhiánnyal és műszaki hibával mentenék Rezesovát

Az autópálya sávjait elválasztó sövény hozhat fordulatot a négy ember halálát okozó közlekedési baleset okozásával vádolt Eva Rezesova ügyében. A hvg.hu által megszerzett anyagok alapján ugyanis több szakértő sem tudta kizárni a védelem verzióját, amely szerint a szlovák milliomosnő szeme „káprázott” a szemben közlekedők világításától. Sőt, az egyik magánszakértő elemzése miatt a keddi tárgyaláson az is felvetődhet, hogy saját autójuk műszaki hibája miatt halt meg a tűzben a négy áldozat.


Nem zárják ki az ügyből Rezesova magánszakértőjét
 

Nem zárják ki az ügyből Rezesova magánszakértőjét

A bíróság szerint nem elfogult, így nem zárják ki az ügyből az Eva Rezesova ügyvédje által felkért igazságügyi szakértőt, akinek utolsó pillanatban elkészített elemzése számos szempontból ellentétes a többi műszaki szakvéleménnyel. A közlekedési balesetben meghalt család ügyvédjével egyetértve az ügyészség kérte a bíróságtól, hogy Melegh Gábor ne vehessen részt a büntetőügyben, de a bíróság szerint erre nincs alapos ok.


Nekimegy az ügyészség Rezesova szakértőjének
 

Nekimegy az ügyészség Rezesova szakértőjének

Kizárási indítványt nyújt be a vádhatóság a szakértő ellen, akinek elemzése fordulatot hozott az Eva Rezesova ellen folyó büntetőeljárásban. A védelem által felkért Melegh Gábor elfogultságát a közlekedési balesetben meghalt család ügyvédje vetette fel, beadványuk alapján most már az ügyészség is azt kéri, hogy az elismert igazságügyi szakértő ne vehessen részt az eljárásban.


Új fejlemény: Rezesova nyomában száguldott a barátja
 

Új fejlemény: Rezesova nyomában száguldott a barátja

Nem egyedül Eva Rezesova száguldott az M3 autópályán tavaly augusztus 21-én: párja végig a szlovák milliomosnő nyomában volt autójával a baleset éjszakáján. A birtokunkba került híváslisták alapján a férfi barátnője után jött Magyarországra, nagyjából 30 kilométer híján sikerült is utolérnie, miközben folyamatosan hívogatta telefonon. Kérdés, hogy ennek a menekülésszerű akciónak volt-e szerepe a négy halálos áldozattal járó baleset bekövetkezésében.


Fordulat: kizárhatják Rezesová szakértőjét?
 

Fordulat: kizárhatják Rezesová szakértőjét?

A Fiat keltett „veszélyérzetet” Eva Rezesovában, amikor betért elé, a BMW „meglepődött” vezetője már nem is tudta volna elkerülni az ütközést – ezt állítja az az igazságügyi szakértő, aki fordulatot hozott a négy ember halálával végződött baleset ügyében. Információink szerint a szaktekintély részvétele az eljárásban felveti az összeférhetetlenséget, ő viszont állítja, hogy ennek oka már megszűnt, amikor a szlovák milliomosnő magánszakértője lett. Az áldozatok családjának képviselője most kizárását kérte az eljárásból.


Hetek óta a mi listánkon dolgoznak Hoffmann Rózsáék
 

Hetek óta a mi listánkon dolgoznak Hoffmann Rózsáék

Úgy tűnik, bonyolult kérdést sikerült feltenni Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkárságának: arra voltunk kíváncsiak, jelenleg melyik magyar iskolákban nem dőlt el véglegesen, ki vezeti az intézményt. Az kiderült, hogy már nem száz iskoláról van szó, mint korábban, hanem több mint 150-ről, de ezekről két állami intézmény több hét alatt sem tudott összehozni egy listát – aminek eleve léteznie kellene.


Megszereztük a híváslistát: mobilozott Rezesova a baleset előtti percben
 

Megszereztük a híváslistát: mobilozott Rezesova a baleset előtti percben

Folyamatosan hívogatták és sms-ekkel bombázták Szlovákiából a négy ember halálát okozó Eva Rezesovát a baleset éjszakáján, miközben terepjáróval a végzetes ütközés helyszíne felé száguldott. A hvg.hu birtokába került a szlovák milliomosnő híváslistája, amelyben egy sor furcsaság van. A rendőrség „megfelelő eszköz” híján még a SIM kártyát sem tudta kivenni a készülékből, sőt, nyomozás közben visszaadták a lefoglalt mobilt a vádlottnak.


Ebben a Duna-parti luxusban raboskodna Rezesová
 

Ebben a Duna-parti luxusban raboskodna Rezesová

Külső-belső medencével, szaunával, edzőteremmel felszerelt luxusházban raboskodna – házi őrizetben – a négy ember halálával járó közlekedési baleset okozásával vádolt Eva Rezesová. Elmentünk ahhoz az ingatlanhoz, amelyre celláját cserélné a szlovák milliomosnő, az ingatlanfejlesztő által ígért „másfajta életérzés” a bv után garantáltnak tűnik – már ha a bíróság belemegy a házi őrizetbe. És a magyar bíróságok az ilyen döntéseknél nem vizsgálják, mennyivel jobb körülmények közé kerülhet a börtönből a vádlott. Luxusba költözésre is volt már példa.


Topmenedzserre várnak, pártkatonát kaphatnak az egyetemek
 

Topmenedzserre várnak, pártkatonát kaphatnak az egyetemek

Milliós fizetést kap, milliárdok felett rendelkezik, és vétójogával élve kezére csaphat akár a rektornak is az egyetemek leendő vezérigazgatója, a kancellár, akinek ugyanakkor évente egy állami továbbképzést végig kell ülnie. Az új felsőoktatási posztokra a versenyszférában már bizonyító topmenedzsereket várnak, csakhogy a fejvadász szerint pont számukra nem lesz elég vonzó a lehetőség. Viszont a választások után pórul járt politikusok és csókosaik rárepülhetnek a zsíros állásokra.


Még az idén újra átszabhatja a kormány a felsőoktatást
 

Még az idén újra átszabhatja a kormány a felsőoktatást

Már idén ősszel nekiveselkedne a közösségi főiskolák bevezetésének a felsőoktatási államtitkárság, ehhez viszont át kellene írni a felsőoktatási törvényt. Információink szerint a háttérben már a puhatolózás is elindult, hogyan fogadnák az érintett régiók az intézményeik átvariálását. A helyi vállalkozók pénzére bazírozó modell máshol jól működik, kérdés, hogy nálunk nem bélyegzik-e a lemaradtak iskolájának a community college-ot. És persze nem húzza-e keresztül az egész reformot a közelgő választás miatt borítékolható konfliktuskerülés.


Hiába írtak Orbánnak a fertődi kastélyból kitett diákok
 

Hiába írtak Orbánnak a fertődi kastélyból kitett diákok

Kipateroltak egy egész középiskolát a kormány kiemelt projektjének számító fertődi kastélyból, csak hogy az eddigi tantermeikbe is műgyűjtemények kerülhessenek. Az új iskola építését még el sem kezdték, de a kormánybiztos szerint semmi keresnivalójuk a barokk kincsben. Úgyhogy a tanárok „kínjukban röhögve” költöztetik a padokat, a szülők meg aggódnak.


Pénz helyett elmúltnyolcévezést kaptak a bölcsődei dolgozók
 

Pénz helyett elmúltnyolcévezést kaptak a bölcsődei dolgozók

Balog Zoltán csalódott, amikor elolvasta a tarthatatlan bérhelyzetük miatt hozzá forduló bölcsődei dolgozók nyílt levelét – olvasható a tárcavezető hvg.hu birtokába került viszonválaszában. Az emberierőforrás-miniszter ugyan egyeztetést javasol az elkeseredett kisgyermeknevelőknek, de részletesen kifejti, miért nem is olyan rossz nekik. A bölcsődei dolgozók viszont a csalódott miniszter válasza miatt csalódottak.


Gipsz Jakab-gate: kiderült, mire kapott havi egymilliót a volt újságíró cége
 

Gipsz Jakab-gate: kiderült, mire kapott havi egymilliót a volt újságíró cége

Pert indított a hvg.hu ellen az a cég, amely a Gipsz Jakab-baki miatt elhíresült nemzeti nőszervezet megbízásából havi közel 1 millió forintért üzemeltetett egy honlapot. A bíróság azonban visszadobta a keresetet, sőt, még egy bizalmas szerződéshez is hozzájuttatta lapunkat – ami alapján továbbra sem értjük, mi kerül ezen a honlapon közpénzből 10 millióba.