Lengyel Tibor

Lengyel Tibor
Két olyan államfőjelölt is kapott szavazatot, aki nem is indult
 

Két olyan államfőjelölt is kapott szavazatot, aki nem is indult

Az öt érvénytelen voks között volt két olyan, amelyik a Mi Hazánk, egy másik pedig az ISzOMM nem hivatalos jelöltjére érkezett. Novák Katalin a Fidesz–KDNP-seken kívül 4 plusz voksot is begyűjtött, míg Róna Péterre többen szavaztak, mint ahányan ajánlották, de a hiányzók miatt kevesebben, mint az összellenzék.


Áder “Ne írd alá!” János 10 éve: a horgász, aki alig dobott vissza valamit
 

Áder “Ne írd alá!” János 10 éve: a horgász, aki alig dobott vissza valamit

Volt a ‘80-as években a diákmunkás, Orbán Viktor főnöke, 1990-ben, az első szabad választáson a Fidesz kampányfőnöke, később a párt alelnöke, majd az Országgyűlés elnöke, aztán a Fidesz EP-képviselője, az utóbbi 10 évben pedig Magyarország államfője. Áder János a legtöbbször alá nem írásra kérlelt köztársasági elnök, aki lényegében mindent átengedett, amit a Fidesz-kormány át akart nyomni a törvényhozáson.


Kövér László úgy döntött, speciális eljárás lesz az államfőválasztásnál
 

Kövér László úgy döntött, speciális eljárás lesz az államfőválasztásnál

Különleges szabályok alapján alakítják majd Kövér László döntése szerint az államfőválasztás menetrendjét – tudta meg a hvg.hu. Sűrű nap lesz amúgy csütörtökön a Parlamentben: az elnökválasztás mellett döntenek az MSZP-s Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztéséről is, és este lesz még egy rendkívüli ülés is az ukrajnai háború miatt, amit a kormánypártok bojkottálnak.


Lehet népszavazás Karácsony Gergely és az ellenzék két kérdéséről, megvannak az aláírások
 

Lehet népszavazás Karácsony Gergely és az ellenzék két kérdéséről, megvannak az aláírások

Megszámolták a Karácsony Gergely kezdeményezte két népszavazási kérdéshez leadott aláírásokat, és mindkettőnél megvan az előírt 200 ezer érvényes aláírás, hivatalos döntés délután várható – értesült a hvg.hu. Ez azt jelenti, hogy lehet referendum a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadék ügyében, de az biztos, hogy csak nyáron, vagy még inkább ősszel.


Kövér László: Oroszországgal megszűnik a normális együttműködés lehetősége a következő 20 évben
 

Kövér László: Oroszországgal megszűnik a normális együttműködés lehetősége a következő 20 évben

Az ukrán háború okairól és következményeiről, valamint a “balfék” Európáról is beszélt Kövér László egy budafoki lakossági fórumon, ahol majdnem elénekelt egy Európa Kiadó-számot, de mégsem. Az 1-es számú Fidesz-párttagkönyv tulajdonosa elárulta, miért kedveli Horn Gyulát, és miért nem a “simogatós” telefonokat, valamint előkerült egy régi történet Áder Jánosról és Szájer Józsefről is.


Háború a szomszédban: milyen rendkívüli intézkedések várhatók itthon?
 

Háború a szomszédban: milyen rendkívüli intézkedések várhatók itthon?

Az orosz–ukrán konfliktusnak már Orbán Viktor által is elismerten háborúvá fajulása, a szomszédos Ukrajnában kialakult rendkívüli helyzet, egy esetleges menekülthullám, továbbá a következményekre felkészülés itthon is különleges lépéseket tehet szükségessé. Sorra vesszük, milyen rendkívüli intézkedések várhatók.


Sz. Bíró Zoltán: A józan ész kiköltözött a Kremlből, a legborzalmasabb időszak jön
 

Sz. Bíró Zoltán: A józan ész kiköltözött a Kremlből, a legborzalmasabb időszak jön

Vlagyimir Putyin stratégiai célja most már biztosan Kijev elfoglalása és a Zelenszkij-kormány megdöntése – mondta a hvg360-nak adott interjújában Sz. Bíró Zoltán. Az Oroszország-szakértő szerint polgárháborús helyzet is kialakulhat Ukrajnában, egy elhúzódó konfliktust viszont Moszkva nehezen bírna anyagilag. Arról is beszélt, mit tenne egy felelős magyar kormány ebben a helyzetben.


Stummer János: Péterfalvi nem vitte túlzásba a Pegasus-ügy vizsgálatát
 

Stummer János: Péterfalvi nem vitte túlzásba a Pegasus-ügy vizsgálatát

Elfogytak az amúgy sem túl erős politikai eszközök arra, hogy többet tudjunk meg a Pegasus-megfigyelésekről – mondta a hvg.hu-nak az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának jobbikos elnöke. Stummer János éppen ezért élesen bírálta az ügyet vizsgáló Péterfalvi Attilát, akinek lett volna ugyan mozgástere, de szerinte a hatósági kontrollját “nem tudta vagy nem akarta ellátni”.



Mi célt szolgál Bayer Zsolt meglepő kérése a fideszesekhez?
 

Mi célt szolgál Bayer Zsolt meglepő kérése a fideszesekhez?

Ellenzéki képviselőjelöltek támogatására – pontosabban ajánlóíveik aláírásra – buzdította a Fidesz szavazóit Bayer Zsolt. A publicista kérésében újdonság, hogy ilyen nyíltan tette, célja pedig az lehet, hogy akár csak kismértékben is, de csökkentse a közös ellenzéki jelöltek győzelmi esélyeit egy-egy billegő körzetben.


23 éve műsoron tartják az Orbán Show-t
 

23 éve műsoron tartják az Orbán Show-t

Egy év kihagyás után ismét tart évértékelőt Orbán Viktor. Visszaidézzük, hogy az 1999 óta elmondott beszédei közül melyik volt a leghatásosabb, a legszenvedélyesebb, a legrövidebb, és melyikben ígérte a legtöbbet. Kiderül az is, hogyan szaporodtak meg a színpadon a szónok mögött álló zászlók.


Péterfalvi a Pegasus-vizsgálatról: A megfigyelések indokai nem tűntek kamunak
 

Péterfalvi a Pegasus-vizsgálatról: A megfigyelések indokai nem tűntek kamunak

Nem igaz, hogy a Pegasus licencszerződése szerint a kémszoftver kizárólag a terrorizmus és a szervezett bűnözés gyanúja esetén vethető be – mondja a hvg360-nak adott interjúban Péterfalvi Attila, a Pegasus-jelentést készítő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Állítja, minden vizsgált esetben alapos volt gyanú. Elhiszi, hogy „nem hangzik megnyugtatóan”, de tényleg bárkit meg lehet figyelni. A Nemzetbiztonsági Bizottság vagy az Európai Parlament szerinte megfogalmazhat ugyan aggályokat, de ezek politikai testületek. Arról is beszélt, hogy eltörölné a választási ajánlásgyűjtést és a „semmit nem érő” vagyonnyilatkozat-tételi rendszert.






Az igazi Pegasus-jelentés: unokáink sem fogják látni?
 

Az igazi Pegasus-jelentés: unokáink sem fogják látni?

Bőven maradtak még nyitott kérdések a Pegasus-botrányban a Péterfalvi Attila által fél év vajúdás után közzétett jelentés alapján. Egyrészt a mindent rendben találó vizsgálat nem volt teljes körű, és inkább csak formai, ráadásul a részletek akár 2110-ig sem derülhetnek ki a titkosítás miatt. A jelentés szerint az, hogy Varga Judit helyett nem dönthetett volna más a lehallgatásról, nem számít, viszont a tényfeltáró újságírók bűnhődhetnek.


Orbán háborúit nézve egy kérdésünk maradt: De sikerült?
 

Orbán háborúit nézve egy kérdésünk maradt: De sikerült?

Orbán Viktornak évtizedek óta lételeme a küzdés, a vetélkedés, sőt jó ideje ez már harc és háború. Támadó középpályásból vezénylő tábornokká vált, és nem fárad bele: ellenzékben és kormányon is vélt vagy valós ellenfeleiből kovácsol politikai tőkét, szüntelenül „lőporfüstöt szagol”. Összegyűjtöttük Orbán és a Fidesz régi és új ellenségeit, hogy lássuk, ki áll nyerésre a csatákban.