Az ellenzéknek a polgárok önérzetére kellene hatnia. Megnyitni az önérzetes, a megalázkodás kényszerétől mentes polgári lét távlatát azok előtt, akiknél a szolgalelkűség nem belső hajlam, hanem külső kényszer. Vélemény.
A száz éve, 1922. március 3-án született Hidegkuti Nándor volt a magyar futballtörténet csúcsának a csúcsa, legnagyobb mérkőzésének legnagyobbja, a magyar gólok felének (ha nem érvénytelenítik egy szabályos gólját, akkor a többségének) szerzője, az egyetemes futballtörténet első hátravont, osztogató, támadásszervező középcsatára, aki nagyon osztályidegen lett volna Rákosi Mátyás Magyarországán, ha nem hamisítottak volna neki egy másik családtörténetet.
Huszonöt évvel ezelőtt, 1997. február 19-én ért véget Teng Hsziao-ping (vagy akinek pinjin átírással jobban tetszik: Deng Xiaoping) hosszú és fölöttébb változatos élete. Nem érte meg a 21. századot, de mégis ő lehet a 21. század egyik legfontosabb embere. Ugyanis ő találta fel a bolsevik mintájú politikai diktatúra gazdaságilag működőképes formáját, tehát ő gondoskodott arról, hogy a Szovjetunió bukása után is legyen agresszív egypárti diktatúra a nagyhatalmak között, mégpedig iszonyatos tömegénél fogva (is) erősebb, hatásosabb és veszélyesebb nagyhatalom, mint elődje volt – meghatározó tényező a 21. században.
Ő volt a diktatúrák utáni Magyarország legnépszerűbb politikusa. Máig sem tudta megközelíteni senki az ő népszerűségi értékeit. Szinte minden részhez kapcsolódott, egyikkel sem azonosult. Sokfelé kötődött, sehová sem kötötte oda magát. Megértő volt és kritikus csaknem mindenkivel szemben. Ő lett volna Magyarország eszményi hídembere, ha az elmérgesedett politikai viszonyok hagytak volna teret hídembernek. Páratlanul színes és gazdag életet élt. Volt cserkészvezető, jogász, tisztviselő, újságíró, fegyveres ellenálló, segédmunkás, szakmunkás, agrárszakember, forradalmár, életfogytos rab, műfordító, kritikus, író, ellenzéki aktivista és köztársasági elnök. Minden szerepében magas minőséget képviselt. A rendszerváltás utáni tevékenységéről sok szó esik. Ebben az írásban hosszú életének a rendszerváltás előtti bő kétharmadára összpontosítunk.
Egy ideális politikai rendszerben a részérdekeket az illető rész intézményei és civil szervezetei képviselik. Az Országgyűlésben pedig olyan képviselők ülnek, akik a közérdeket képviselik a maguk különböző meggyőződése szerint, és nem részérdekek határozzák meg a szavazataikat. Vélemény.
Nincs gyakorlatiasabb érték az elvszerűségnél, és nincs következetesebb elvszerűség annál, ami a gyakorlatiasságból, az életismeret mélyéből fakad. Ez a tanulsága a 25 éve elhunyt Solt Ottilia életének. Az évforduló alkalmából mostantól tér viseli a nevét Budapest II. kerületében.
Kevés embernek volt annyi személyes tapasztalata cigányok életéről, de ő hangsúlyozta leghatározottabban, hogy a személyes tapasztalatok semmilyen bősége nem ad alapot a helyzetkép meghatározására, mert ahhoz számolni kell, mérni, adatokat értékelni.
Egy világbirodalom megalkotója, a széthúzó bojárság önkényének letörője vagy paranoiás, elmebeteg tömeggyilkos, Oroszország megrontója. Hol az előbbinek, hol az utóbbinak látták a 475 évvel ezelőtt, 1547. január 16-án megkoronázott első orosz cárt, a nem kevésbé rettegő, mint amennyire Rettegett Ivánt.
Világcsavargó, kalandor, nyelvzseni, üzleti zseni, amatőr régész és műkincscsempész, akinek a nevéhez a régészet történetének egyik legjelentősebb felfedezése kötődik, bár nem egészen azt fedezte fel, amit felfedezni vélt. Azt inkább pusztította brutális ásatási módszereivel.
Pártos Géza 1957-ben végzett színészosztályának meglehetős életerő jutott. A most 86-87 éves egykori színinövendékek túlnyomó többsége, Medgyesi Mária, Harkányi Endre, Láng József, Lőte Attila: Jelen! Egy nagy hiányzója van az osztálynak: az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar színészegyéniségei közül való Garas Dezső, aki éppen tíz évvel ezelőtt, 2011. december 30-án halt meg.
Arról le kell mondani, hogy államfőből Magyarországon a demokratikus normákat őrző ellensúly legyen. Arról pláne, hogy a „nemzet egységét fejezze ki”. Ez utóbbit a legjobb lenne ki is hagyni a következő alkotmányból, és az ellenzéknek egyáltalán nem kellene azzal érvelnie Novák Katalin jelölése ellen, hogy nem fogja kifejezni a nemzet egységét. Vélemény.
Emmanuel Macron francia elnök fedetlen fővel lépett be a Kozmai utcai zsidó temetőbe. Ami nincs rendben. De a helyzet kezelése sem az. Vélemény.
Megoldatlanok a menedékjogi kérdések, a genfi egyezményt nem akkora tömegekre méretezték, amelyekben összekeverednek a veszélyek elől futó és a jobb élet felé igyekvő emberek. Ezt a két motívumot jogi eljárásban szétválasztani nemigen lehet. Vélemény.
Arany János azt mondta róla, hogy ő a szőlészet Petőfije, Ady Endre pedig azt írta a szőlőskertjéről, hogy „ez a kert a csodák kertje”. A száz évvel ezelőtt, 1921. december 3-án elhunyt Mathiász Jánost a legnagyobb szőlészek, borászok között tartják nyilván világszerte. Úgy emlékeznek rá, mint aki a filoxéra pusztítása után föltámasztotta a magyar szőlészetet. Az már kiesett az emlékezetből, hogy bizony a filoxéra elterjesztésében is kitüntetett szerepe volt.
Amilyen vékony, olyan súlyos életművet hagyott ránk a múlt századi magyar költészet magányos és talányos óriása, Pilinszky János. Egy önpusztító, boldogtalan ember keserű életművét. Az evangéliumi esztétikát hirdette, de az evangélium mint örömhír nem volt jelen sem az életében, sem az életművében.
A nagyvilág szemében korának első számú orientalistája és magyar tudósa itthon majd három évtizeden át intézte utálattal a pesti hitközség piszlicsáré ügyeit. Többnyire éjszaka, alvás helyett írta meg korszakalkotó műveit. Számos ország számos egyetemén kínáltak számára fényes megélhetést nyújtó katedrát, csak a hazájában nem. Mégis itthon várta ki, dühvel és fájdalommal, hogy hajlott korára megélhessen abból, amire hivatva volt.
Mi volt jobb, amikor rosszabb volt? Mi volt rosszabb, amikor jobb volt? Művészetpolitika a pártállamban és a NER-ben a Demeter Szilárd-botrány fényében. Vélemény.
A kocka el van vetve. Itt a Rubicon. Vagy belefulladunk, vagy megússzuk. Vélemény.
Charles De Gaulle Franciaországa erősen centralizált, elnöki köztársaság volt, de mégiscsak megfelelt a parlamentáris demokrácia normáinak. 1961. október 17-én azonban a rendőrség Párizsban olyan tömegmészárlást hajtott végre, amely példátlan a parlamentáris demokráciák történetében. A gyorsan feledésbe merült hatósági tömeggyilkosság áldozatainak pontos száma máig ismeretlen, de valószínűleg százas nagyságrendű.
Az ellenzék győzelme esetén a bukott nagybűnözők kis garázda mezei hadai el fogják árasztani és szét fogják verni a várost. Ugyanis szeretik szétverni a várost. Régen nem volt benne részük. Vélemény.
