Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Egy indiai temetkezési vállalkozó, Jagdish Thakkar, Vadodora városában teljesen újszerű szolgáltatás elindítását tervezi: a temetések közvetítését a világhálón. Az ötletgazda szerint ezáltal azok a távoli rokonok, barátok és ismerősök, akik nem tudnának eljönni a szertartásra, szintén leróhatják kegyeletüket és osztozhatnak a család gyászában.
A Moksha Dam névre hallgató, tervezett krematórium leendő tulajdonosa várhatóan a jövő héten köti meg a szerződést azzal a szolgáltatóval, amely a szélessávú kapcsolatot biztosítja majd a közvetítésekhez. A hozzátartozók részvétnyilvánító üzenetet is küldhetnek majd a szűkebb család számára a rendszeren keresztül – írja a telegraphindia.com.
December közepén az építészek hozzálátnak majd a munkájukhoz. A vállalkozás többszereplős együttműködés révén jön létre, a végrehajtandó fejlesztéseknek köszönhetően a becslések szerint a krematórium felépítésének költsége megközelíti a tízmillió rúpiát. A Moksha Dam jövő év májusában kezdené meg működését. A hamvak a szertartás során egy csatornarendszer közvetítésével a Vishwamitri folyóba kerülnek. A krematóriumban többek között megtalálható lesz egy ezer fő befogadására alkalmas imaterem is.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.