David Atkinson amerikai tudós, az Idahoi Egyetem tanára, aki életének 18 esztendejét szentelte a Cassini-Huygens missziónak, és munkatársaival maga is részt vett egy hete a németországi Darmstadtban lévő űrközpontban a Huygens útja utolsó szakaszának irányításában, e-mailben értesítette kollégáit, hogy nagy valószínűséggel emberi mulasztás okozta a csatorna üzemképtelenségét. Egyszerűen elfelejtették bekapcsolni a műszert – írta az amerikai professzor.

Két adatátviteli csatornán keresztül küldte a Huygens az adatait a Földre. Az „A” jelűt figyelte Atkinson csapatával, de azon bizony nem jött át semmi. Szerencsére a „B” jelű, amely ugyan valamivel kisebb teljesítményű volt, kifogástalanul működött, és így a földi irányítás azért kapott bőven mérési adatokat, fényképeket (igaz a várt 700-nak csak a felét) és hangmintákat. Azonban elgondolni is rossz, hogy mi lett volna akkor, ha a B csatornát is elfelejtik aktivizálni.

Atkinson professzor, aki azóta is Darmsadtban vesz részt a leszállás menetének a rekonstruálásában azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy talán az „A” csatorna esetében sincs még minden veszve. A Huygens leszállását ugyanis a Földről nagy teljesítményű rádióteleszkópok is figyelték. Már a 2 óra 27 percig tartó ereszkedés közben is fogták a Huygensről indított jeleket. A Cassini ekkor még azzal volt elfoglalva, hogy vegye a Huygens adatait, hogy aztán majd antennáját a Föld felé fordítva továbbítsa azokat a Földre.

A földi irányítás például a Virginia amerikai szövetségi államban lévő Green Bank-i rádióteleszkóphoz befutott szondajel alapján tudta meg, hogy a Huygens már belépett a Titán légkörébe, és túl van a leszállás első kritikus szakaszán. Majd ugyancsak rádióteleszkópon át érkezett jelzés nyomán vehették biztosra, hogy a Huygens elérte a felszínt, mert akkorra a gravitáció törvénye értelmében már nem tartózkodhatott az égitest légterében, tehát ha életjelt ad magáról, épségben leszállt. Igaz, a darmstadti vezérlőteremben csak akkor tört ki az üdvrivalgás, amikor a Casinnin keresztül is megérkeztek az első adatok.

Nos, Atkinson professzor szerint ezeknek a rádióteleszkópoknak az elmúlt napokban gyűjtött adatai között esetleg még található néhány olyan jelzés, amelyek a Huygenstől származnak, és az A jelű csatornáján át kellett volna elérniük bolygónkat. Most nem történt tragédia, de sajnos volt már arra példa, hogy elképesztően banális emberi hiba okozta bolygóközi szondák és egyéb űrmissziók kudarcát. Ilyen volt például az 1999-es év, amikor az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA két Mars-kutató szondáját vesztette el.

Az év szeptemberében kellett volna a vörös bolygó körüli pályára állnia a Mars Climate Orbiternek, a bolygó első meteorológiai műholdjának, de miután megérkezett úti céljához elveszett, valószínűleg lezuhant. Ennek az volt az oka, hogy az űreszközt gyártó cég angolszász mértékegységekben adta meg a paramétereket, a NASA irányítói pedig metrikus mértékegységben számoltak, és nem mindegy, hogy 60 ezer lábról vagy 60 ezer méterről van-e szó.

Három hónappal később pedig a Mars Polar Lander leszállóegységnek nagy valószínűséggel egy számítógépes programozási hiba lett a veszte. A szonda már célegyenesbe érkezett, amikor 40-50 méteres magasságban kinyíltak leszállólábai, és ezt fedélzeti komputere úgy értelmezte, hogy megtörtént a talajfogás, ezért lekapcsolta a fékezőrakétákat, a szonda pedig a Mars felszínébe vágódott.