szerző:
Panoráma
Tetszett a cikk?

A szülőknek gyakran tűnik úgy, hogy gyermekük egyetlen éjszaka leforgása alatt is nőtt, és könnyen lehet, hogy ebben van is valami, az amerikai Wisconsoin Egyetem kutatói szerint ugyanis a csontok növekedése javarészt éjszaka történik.

Édes álom. A sejtek éjszaka dolgoznak
© sxc.hu
Az egyetem állatorvosi tanszékének munkatársai bárányok lábszárcsontjának növekedését vizsgálták elektronikus érzékelőkkel, és arra a megállapításra jutottak, hogy a csonttömeg szaporodása 90 százalékban akkor történt, amikor az állatok aludtak, vagy legalábbis pihentek - írta a Journal of Pediatric Orthopedics című szaklapban Norman Wilsman kutató.

Megállapították azt is, hogy csontnövekedés csak akkor történt, amikor az állatok fekvő helyzetben voltak, állva, vagy mozgó állapotban lényegében egyáltalán nem változott a csontok tömege. A csontok puha porcokból álló záró lemezeire járás közben, vagy álló helyzetben nagy nyomás nehezedik, és ilyen állapotban feltehetően ezért nincs csontnövekedés. Fekvő helyzetben viszont a nyomás megszűnik, ami lehetővé teszi a csontok megnyúlását.

A növekedés tehát nem folyamatos, hanem szakaszosan történik a vizsgált állatok esetében, és a kutatók feltételezik, hogy a folyamat hasonlóan játszódik le embereknél is.

Ez a tételt alátámasztani látszik az az orvosok, illetve szülők által sokszor tapasztalt tény, hogy a gyermekek reggel gyakorta panaszkodnak alsó végtagjaik porcvégződéseiből kisugárzó, intenzív fájdalomra, amit a szakemberek egyszerűen növekedési fájdalomnak neveznek. Ezek kezelést nem igényelnek, és rövid időn belül megszűnnek, majd egy másik alkalommal - ismét az éjszakai órákban - újra előbukkannak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!