Dr. Manfred Dierich professzor, egy innsbrucki egyetemi kutatóintézet vezetője egy orvosi rendezvényen újságírók előtt kijelentette: neki és munkatársainak a világon elsőként sikerült ezt bebizonyítani, s a tény magyarázattal szolgál arra, hogy miért nem bizonyultak hatékonynak az eddigi oltóanyagok.
A professzor hosszan részletezte a folyamat kialakulását, s rámutatott: ez ahhoz vezet, hogy az eredetinél is több sejt fertőződik, vagyis az oltás a védelem helyett felgyorsítja a fertőzés terjedését. Eddig világszerte csak nagyon keveseknek sikerült monoklonális antitesteket azonosítani a HIV-fertőzöttek vérében és ebből olyan anyagot készíteni, amely valóban semlegesíti az AIDS-kórokozókat, de oltás útján ezt a folyamatot még nem sikerült beindítani.
Dierich professzor csoportja egészen más úton indult el. Az AIDS-vírusoknak azokat a védelmi mechanizmusait akarják megbénítani, amelyek immunissá teszik az emberi szervezet elhárító mechanizmusával szemben. Diereich kijelentette: kémcsőben már sikerrel jártak, de nagy kérdés, hogy ebből lesz-e valaha is valóban használható kezelési forma.
A jelenleg forgalomban lévő gyógyszerekkel el tudnak ugyan érni bizonyos eredményeket, de nem szabad megpihenni a babérokon, mert jó okkal feltételezhető, hogy az AIDS-vírusok rezisztenssé válhatnak ezekkel az hatóanyagokkal szemben - teszi hozzá a professzor.
Az orvosok hangsúlyozták, hogy az AIDS ügyében továbbra is a megelőzés a legfontosabb, és úgy vélekedtek, hogy sürgősen szükség lenne egy újabb AIDS-ellenes kampányra, hiszen a legutóbbi már vagy tíz éve volt Ausztriában. A világon 2004-ben 40 millió HIV-fertőzöttet tartottak számon, mintegy ötmillió fertőződtek meg az év folyamán, és 3,1 millió beteg halt meg AIDS-ben.
Tévesek az eddigi AIDS-ellenes stratégiák?
Az AIDS elleni oltóanyag kifejlesztésére követett eddigi stratégiák alapvetően tévesek, és a HIV-vírus felszíni alkotóelemeivel készített vakcinák nem ösztönzik az immunrendszert ellenanyagok termelésére, hanem ellenkezőleg: a jelek szerint elősegítik a fertőződést - állítja egy osztrák orvoscsoport.
Baka András nem vonja vissza Szathmáry Zoltán jelölését
Magyar Péter elmondta, milyen jelöltet szeretne Szathmáry helyett legfőbb ügyésznek
A KNYF megerősítette: a legfőbbügyész-jelölt testvére is az aranykonvojügy egyik gyanúsítottja
Maradt az alapkamat – tényleg mini lett Varga Mihály első kamatcsökkentési ciklusa
Felfüggesztette a parlament Kocsis Máté, Pócs János és Panyi Miklós mentelmi jogát
Újra kinyitott a Terror Háza, Schmidt Mária szerint megalázó tábla fogadja a látogatókat
Dubajból intézkedett Matolcsy Ádám az MBH-részvények visszavételéről
Matolcsy György újabb videóval jelentkezett, és elkezdte mentegeti magát az Erste állítólagos megzsarolásának ügyében
A magyar kormány az orosz energiaimport szankciómentességének fenntartásáért lobbizik Trumpnál
Varga Mihály főtanácsadója: Az, hogy nem volt gazdasági növekedés, nem véletlen szerencsétlenség volt
Hamarosan jöhet a katás adózást és a vagyonadót szabályozó törvény – ígérte az államtitkár
Gumiszoba, eltűnt nyomok, hangszigetelt ajtó – bejutottunk egy volt nevelővel a Szőlő utcai intézetbe
A futás új közösségi életet indított el, most fesztivált építenek köré Budapesten – a Running Latte Club sztorija
A Pénzügyminisztérium részletezte, hogyan jött össze a brutális, 2,3 ezer milliárd forintos augusztusi hiány
Lehúzza a rolót az egyik magyarországi akkugyár
2025 óta gyártottak Vácrátóton.