A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Az IBM pár napja megrendezte az online játékiparról szóló világméretű webkonferenciát. A szakmai fórumra azért van szükség, mert az elektronikus játékokkal való szórakoztatás az utóbbi időben jelentős iparággá nőtte ki magát.
Játékháború. Interaktív együttműködés a növekedésért © PC Dome |
Az IBM e folyamatokat látva, s centrális piaci helyzetét kihasználva úgy döntött, hogy a játékok fejlesztőit és gyártóit, a kis kreatív cégek szakembefreit, összehozza a médiaipar nemzetközi szakértőivel, hogy lehetőséget teremtsen az online játékok bevezetését, menedzselését és terjesztését közvetlenül érintő kérdések megvitatására. Az első páneurópai virtuális játékfórum célja az volt, hogy megindítsa és ösztönözze a párbeszédet a világ vezető szakértői és az európai játékszakemberek között.
Ez a konferencia csak az első volt a sorban, hiszen az IBM három havonta megrendezi majd a Virtual Game Event világméretű internetes konferenciát az iparágat vezető cégek fejlesztőinek, menedzsereinek közreműködésével, akik megosztják tudásukat, tapasztalataikat, jövőképüket európai kollégáikkal.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.