A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Olaszországban már többen szeretnék, ha a kormányzat a közszolgáltatásokhoz történő hozzáférés modernebb csatornáinak fejlesztésével foglalkozna, mintsem a személyes ügyintézés lehetőségeinek javításával. A telefonos ügyintézés azonban sokkal népszerűbb, mint a webes; csakúgy mint Dániában, ahol meglepően sokan szeretnek sorban állni.
Áttörésként értékelhető, hogy az olasz Censis kutatóintézet felméréseinek során most először fordult elő, hogy a közszolgáltatások igénybevétele tekintetében a távmegoldások (telefon, internet, digitális tv) iránti igény megelőzte a hagyományos ügyintézés formáit. Ez azt jelenti, hogy a felmérésben megkérdezettek több mint 53 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az otthonról, munkahelyről, stb. történő elérést kellene még tovább fejleszteni; ezzel szemben nem érte el a 47 százalékot azok aránya, akik inkább az ügyintézést lehetővé tevő hivatalok számát növelnék, illetve nyitva tartását hosszabbítanák meg.
A távügyintézésben a telefonos változat messze a legnépszerűbb, és még a digitális televízión nyújtott információk és tranzakciók bővítésére is nagyobb az igény, mint a webes szolgáltatások számának növelésére.
Ami Dániát illeti, hiába van az éllovasok közt az északi ország minden információstársadalom-ranglistán és e-kormányzati rangsorban, egy áprilisi felmérés adatai azt mutatják, hogy a dán állampolgárok továbbra is a sorban állást választják az elektronikus közszolgáltatások igénybevétele helyett. A Hewlett-Packard (HP) felmérése szerint a dánok közel 60 százaléka inkább személyesen vagy telefonon intézi ügyeit a hivatalokkal, mintsem hogy az interneten tenné azt.
Mik az e-ügyintézésre való átállás főbb akadályozó tényezői? Eleve kiesik ugyebár az a (tegyük hozzá rögtön: mindössze) harminc százalék, amely eleve nem internetezik. A "maradék", azaz a netezők tábora is meglehetősen megosztott azonban az e-kormányzati szolgáltatások használata tekintetében.
Több mint 40 százalékuk azért nem él az elektronikus ügyintézés lehetőségeivel, mert - legalábbis a személyes és a telefonos intézkedéshez képest -hiányosnak, nem elegendőnek találja a használathoz szükséges útmutatást. Sokak számára az jelenti a visszatartó erőt, hogy a közszolgálatokkal történő online kapcsolattartást nem tartják biztonságosnak.
És az sem mellékes körülmény, hogy az internetet használó dánok több mint 20 százaléka nem tudja, hogy melyik webhelyre kell ellátogatnia, amikor a közszférával kíván kommunikálni, vagy online ügyintézést szeretne végrehajtani.
Az Eurostat nemrégiben nyilvánosságra hozott jelentése szerint egyébként a vizsgált európai országok közül 2004 első negyedévében - a várakozásoknak megfelelően - Izlandon, Finnországban, Norvégiában, Svédországban, Németországban és Luxemburgban léptek legnagyobb arányban kapcsolatba az állampolgárok a hivatalokkal az interneten keresztül.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.