Az NHS több mint 600 ezer munkaállomásból álló infrastruktúráján alkalmazzák a Novell megoldásait. A várakozások szerint a fejlesztés jelentős költségmegtakarítást eredményez majd az egészségügyi szervezet számára. A Novell támogatja az NHS IT programjának megvalósítását is, amely a betegellátás és ahhoz kapcsolódó szolgáltatások, valamint az NHS szervezeti működésének javítását célozza.
Az NHS informatikai infrastruktúráját érintő főbb célkitűzések: a rendszer folyamatos zavartalan működésének megteremtése, a szoftvertermékek telepítésének és frissítésének egységesítése, valamint az egészségügyi rendszer hatékonyságának, ezen belül az egy alkalmazottak termelékenységének növelése. Az új informatikai infrastruktúra több mint 100 ezer orvost, 380 ezer ápolót és további 50 ezer egészségügyi szakembert köt össze, több mint 50 millió angliai páciens zökkenőmentes ellátása érdekében. Az NHS dolgozói számára a Novell szakmai képzést is nyújt.
A Novell 600 ezer munkaállomásból álló rendszert épít
A Novell informatikai multi 39 millió dollárért egy olyan átfogó szoftveres biztonsági, felügyeleti és infrastrukturális rendszert épít Nagy-Britanniában, amely a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (National Health Service – NHS) számára teszi lehetővé a hatékonyabb működést.
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Török Gábor szerint rettenetesen népszerű lehet Magyar Péter javaslata, de érdemben nem változik tőle semmi
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.
Vaszily egyedül irányítja az Indamedia Csoportot, Ziegler kiszáll
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Hamarosan tárgyalhatja a parlament.