szerző:
MTI

Az argentínai Plaza Huincul várostól mintegy 25 kilométerre találtak rá hat évvel ezelőtt a Mapusaurus rosae-nak elnevezett ragadozó dinoszaurusz kövületére, amely olyan magas volt, mint egy négyemeletes épület, és több mázsával nehezebb a félelmetes Tyrannosaurusnál.

A további ásatások során ugyanis felszínre hoztak még sok száz csontot, amelyek legalább 7-9 különböző korú és nagyságú egyedhez tartoztak. A fiatal példányok alig 5,5 méteresek, a felnőttek 14 méteresek lehettek. A munkálatokat irányító Philip J. Currie szerint a felfedezések alapján felül kell vizsgálni azt az eddigi tudományos álláspontot, mely szerint a ragadozó dinoszauruszok méreteik és agresszivitásuk miatt magányosan vadásztak. Az egy helyen talált sok csont arra enged következtetni, hogy falkában ejtették el zsákmányukat – írta a La Repubblica című olasz napilap.

A Mapusaurus (amelynek nevében a rózsaszín – rosae – a szikláknak a színére utal, ahol rábukkantak) hátsó lábain járt, nagy, erős állkapcsa volt és penge fogai. Currie és társai ugyanebben a zónában találtak egy óriási növényevő dinoszauruszt is, az Argentinosaurust, amely 40 méter hosszú és 100 tonna súlyú volt. Méretei azonban nem voltak kivételesek. Százmillió évvel ezelőtt Patagónia az óriások földje volt. Az Argentinosaurussal többé-kevésbé azonos korszakban más fajtákhoz tartozó, más nagy növényevő dinoszauruszok is éltek ott.

Egyelőre még vita tárgya, hogy Argentína területén miért nőttek ilyen nagyra. Van, aki azt gondolja, hogy a klímaváltozás kedvezett rendkívüli módon a növényzet, vagyis a táplálékuk fejlődésének. Mások szerint fejlődési verseny alakult ki préda és vadász között, és párhuzamosan nőttek a méreteik.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Kult

Dinoszaurusz-kiállítás Budapesten

A kormány egymilliárd forintos állami kezességvállalással segíti a magyarországi, Tollas Dinoszauruszok című dinoszaurusz-kiállítás megvalósulását - közölte a kormányszóvivő a kabinet ülése után.

Hét nap

TOLLAS DINOSZAURUSZOK

Egymilliárd forint értékben vállalt kezességet a kormány a Magyar Természettudományi Múzeum legújabb kiállítására...

Világ

Alvó dinoszauruszt találtak Kínában

Kínában 130 millió éves, alvó dinoszaurusz maradványaira bukkantak a tudósok. A kétlábú dínó kiemelkedő értékű maradványát mellső végtagja alá dugott fejjel találták meg, a Kínai Tudományos Akadémia szakértője szerint az állatot álmában, hirtelen érhette a halál.

Még jelentkezhet egyetemre, de nem árt sietni

Még jelentkezhet egyetemre, de nem árt sietni

Didergés és nagy hatótáv vagy komfortos utazás: a villanyautósoknak választaniuk kell

Didergés és nagy hatótáv vagy komfortos utazás: a villanyautósoknak választaniuk kell

Európának kéne megmentenie az Iránnal kötött nukleáris megállapodást?

Európának kéne megmentenie az Iránnal kötött nukleáris megállapodást?

Besült ellenzéki akció: nem tudták helyesen leírni a fojtani szót

Besült ellenzéki akció: nem tudták helyesen leírni a fojtani szót

Ez történt: megmérték, és vannak mobilok, melyek 10x annyira sugároznak, mint a többi

Ez történt: megmérték, és vannak mobilok, melyek 10x annyira sugároznak, mint a többi

AirPortal: megszűnik a Wizz Air bergeni járata

AirPortal: megszűnik a Wizz Air bergeni járata