szerző:
Infinit

Hamarosan működésbe lép az öt európai egyetem együttműködésében megvalósuló NEW TIES számítógépes társadalmi szimuláció, amelynek célja a kollektív mesterséges intelligencia tanulmányozásán túl az emberi nyelv és kultúra kialakulásának vizsgálata.

Sok jó ember kis helyen. Fejlődő kapcsolatok
© iastate.edu
Az Európai Unió 6. Kutatás-fejlesztési Keretprogramja IST (Az információs társadalom technológiái) prioritásának FET (Jövőbeni és feltörekvő technológiák) aktivitási területe keretében támogatott projektben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem is részt vesz a holland Vrije Universiteit (Amszterdam) és Tilburg University, illetve a nagy-britanniai University of Surrey és Napier University (Edinburgh) mellett – ismertette az InfoPark Zrt. innovációs hírlevele az IST Results uniós hírforrás nyomán.

A NEW TIES virtuális társadalma néhány hónapon belül életre kel egy 60 számítógépből álló gridhálózaton, és a kutatók reményei szerint a kezdetben 1000 ágenset számláló populáció később többmilliósra növekedhet, valamint a rendszerbe több ezer gép kapcsolódhat be. A valóságszimuláció lakosai véletlenszerűen generált egyedi sajátosságokkal fognak rendelkezni nemük, várható élettartamuk, termékenységük, méretük és anyagcseréjük tekintetében. A szülők tulajdonságait az utódok is örökölni fogják, de az egyes egyének életük során tanulni is képesek lesznek saját tapasztalataikból és másoktól.

A kutatók a virtuális lények számára olyan környezeteket hoznak létre, amelyek ösztönzik az egyedfejlődés folyamatát. Így például a ciklikusan ismétlődő évszakok miatt az ágensek a várakozások szerint megtanulnak majd élelmet gyűjteni és raktározni, és ugyanígy a mesterségesen két rivális csoportra osztott társadalomban az egyedek rákényszerülnek arra, hogy meg tudják különböztetni ellenségeiket barátaiktól. A tudósokat a legjobban az a kérdés foglalkoztatja, hogy teremtményeik hogyan tanulnak meg kommunikálni egymással, azaz milyen nyelvet fognak kifejleszteni, továbbá hogy a virtuális társadalom milyen új kultúrformákat fog magából kitermelni.

A kutatómunka középpontjában a szociális tanulás fogalma áll, melynek a tudomány eddig kevesebb figyelmet szentelt, mint az egyéni tanulás és az evolúciós viselkedés tanulmányozásának. A nyelvészekből, szociológusokból és számítógéptudósokból álló kutatócsoport célja egyrészt a nyelv természetes kialakulásának megismerése, másrészt a kollektív mesterséges intelligencia területének előmozdítása. A feltörekvő számítástudományi ágazat a robotika számára nyújthat alkalmazási lehetőségeket a közeljövőben. A veszélyes környezetben mentőmunkálatokat végző vagy a Mars felszínén feladatot teljesítő robotok számára ugyanolyan elengedhetetlen lesz a magas fokú együttműködés képessége, mint ahogy a fogyasztói elektronika eszközeiben is egyre inkább elvárás lehet. A kísérlet eredményei további potenciált nyújthatnak valódi társadalmi problémák modellezésében a politikai döntéshozók számára.

A program gazdái a szimulációs rendszer előkészítésének végső szakaszához jutottak. A mesterséges világot vizualizáló interfész fejlesztésének lezárását követően kezdetét veszi a 2007 augusztusáig lefutó projekt működése.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Monitor

Járványszimuláció

Elméleti fizikusok és tőzsdével foglalkozó közgazdászok is beszálltak a járványok előrejelzésébe. Szokatlan módszerekkel meglepő eredményeket értek el.

hvg.hu Tech

Hogyan terelhetik át az európaiakat az információs társadalomba

Az európai kormányok változatos megoldásokkal igyekezni rávenni országaik polgárait az otthoni számítógép-használatra annak érdekében, hogy csökkenjen a digitális szakadék és minél szélesebb tömegek lépjenek be az információs társadalomba – állítja frissen publikált tanulmányában az Economist Intelligence Unit (EIU).

Népszabadság Online Itthon

Csirkepusztítást szimuláltak Hajdú-Biharban

A korábbi, Dunántúlon megtartott gyakorlat után, az elmúlt napokban a Hajdú-Bihar megyei Tetétlen mellett is szimulált - madárinfluenza által okozott - vészhelyzetben próbálták ki intézkedési készültségüket a szakemberek. Az FVM állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrzési főosztálya szervezte a járványvédelmi gyakorlatot hat tiszántúli megye hatósági állatorvosainak.

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait

Már szeptemberben választás lehet Ausztriában

Már szeptemberben választás lehet Ausztriában

Unokázós csalás: egy 16 éves, káli lány is lebukott

Unokázós csalás: egy 16 éves, káli lány is lebukott

A John Wick 3. véget vetett a Bosszúállók egyeduralmának

A John Wick 3. véget vetett a Bosszúállók egyeduralmának

Milyen volt a II. világháborús tengeralattjárókba zárt katonák élete? Realisztikus játék jött, megnéztük

Milyen volt a II. világháborús tengeralattjárókba zárt katonák élete? Realisztikus játék jött, megnéztük

Ujhelyi: az osztrák alkancellár bukása az első a sorban

Ujhelyi: az osztrák alkancellár bukása az első a sorban