 Kilövőállásban a Discovery © AP |
Kétszeri halasztás után közép-európai idő szerint kedd este 20 óra 38 perckor bocsátották fel a floridai Cape Canaveral-i űrközpontból az amerikai űrrepülőgépet. Az indítás után 2 perc 47 másodperccel az üzemanyagtartály hőszigetelő habjából három vagy négy kisebb darab vált le, a repülés ötödik percében pedig egy vagy két további darab szakadt le. Ezek nagysága azonban elhanyagolható mértékű, és a magasságból adódóan már nem is voltak képesek megsérteni az űrrepülő hővédő pajzsát.
Hale úgy fogalmazott a start után öt órával tartott sajtóértekezleten, hogy a Discovery külső üzemanyagtartálya "nagyon jól viselkedett ezúttal", és a habdarabok leválása nem veszélyezteti a legénységet.
2003. február 1-jén éppen a külső üzemanyagtartály hőszigeteléséből levált 756 grammos habdarab sértette meg annyira a Columbia amerikai űrrepülőgép bal szárnyán a hővédő pajzsot, hogy a Földre való visszatéréskor a résen beáramlott forró levegő láncreakciót indított el és végül a Columbia felrobbanásához és a héttagú legénység halálához vezetett.
A Discovery legénysége szerdán megkezdi az űrsikló hővédő pajzsának a részletes megvizsgálását, és a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó űrhajósok (az orosz Pavel Vinogradov és az amerikai Jeffrey Williams) pedig fénykép- és videófelvételeket készítenek, miközben az űrrepülő dokkolásra készül. A Discovery a tervek szerint csütörtökön dokkol az űrállomáson.