A norfolki Eastern Virginia Medical School kutatói 5000 kilenchónaposnál fiatalabb gyermeket nevelő házaspár adatait elemezték. Különböző súlyosságú depressziót az újdonsült anyák 14 százalékánál diagnosztizáltak, de a kispapák egytizedénél ugyancsak megmutatkozott a jelenség.
A kutatás, amelynek eredményeit a Pediatrics (Gyermekgyógyászat) című amerikai szaklapban publikálták, nem hozott semmi újat a kismamákat sújtó depressziót illetőleg. Ám igazi szenzációként hatott a kispapák búskomorsága, hiszen körükben kétszer oly gyakori a depresszió, mint az amerikai férfilakosság átlagosan 5 százalékos érintettsége.
A kutatást koordináló James Paulson szerint a szülés utáni depresszió időben való felismerése és kezelése nemcsak a betegek, hanem gyermekeik szempontjából is rendkívül fontos. A depressziós szülők ugyanis lényegesen kevesebb figyelmet fordítanak gyermekeik nevelésére, mint az egészségesek.
James Paulson szerint a nők szülés utáni depressziójának ugyan egyre több figyelmet szentelnek, az esetek nagy részében nem ismerik fel a kórképet. Még siralmasabb a helyzet, ha a kispapák depressziójáról van szó, amelyről a közelmúltig még a szakemberek sem tudtak semmit, magukról az érintettekről nem is beszélve.
Feltárták a kispapák szülés utáni depresszióját
A szülés utáni depresszió nem csupán a kismamák "kiváltsága" - egy amerikai kutatás szerint az újdonsült apákat is gyakorta előveszi a búskomorság.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Miért őszülünk? Egy új kutatás szerint a válasz a rák elleni védekezésben is kereshető
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.