szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szerzői jogi perre készül a Time Warner a YouTube ellen, melynek megvásárlását néhány napja jelentette be a Google kereső óriás.

Mindezt Dick Parsons, a Time-Warner csoport elnök-vezérigazgatója jelentette be, mely a Warner Brothers, a Time, az HBO, a Time Warner Cable, a Home Box Office, a New Line Cinema, a Turner Broadcasting System jogait is birtokolja s védi tartalmait. A csoportból egyedül a Warner Music nem tervez pert indítani, mert előzőleg megállapodott a YouTube-al, hogy a megosztón összes videóklippjét elérhetővé teszi.

Parsons szerint a készülő pernek semmi köze a Google-YouTube megállapodáshoz, érdemes azonban megjegyezni, hogy a Time Warner csoport előzőleg bizonytalan ajánlatot tett a YouTube megvételére, a kért árat azonban túlzottan magasnak ítélte. Parsons azonban nem feltétlenül perelni szeretné a tulajdonossá lett Google-t, célja a szerzői jogok megsértésének megszüntetése leányvállalatainak tartalmai ellen. „Szeretnénk megtartani a YouTube-on fellelhető tartalmainkat, azonban csak úgy, ha a szerzőink jogai biztosítottak” – tette hozzá. Mindez úgy hangzik, mintha a Time Warner szeretne megegyezni a Google-al és osztozni akar a befolyt bevételeken. Ez ugyan elhamarkodott kijelentésnek tűnhet, de láttunk már ilyet, amikor a Universal Music perrel fenyegette a MySpace-t és a YouTube-ot, hogy utóbb megállapodásra jusson velük. A MySpace néhány nappal a Google és a YouTube közt nyélbe ütött megállapodás előtt azzal fenyegetett, hogy oldalain tiltani fogja a YouTube videókat, most azonban inkább azon munkálkodik, minél nagyobb reklámszeletet hasíthasson ki a Google birtokolta videónézőből.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Tech

A Google felvásárolná a YouTube-ot

A keresőóriás tárgyalásokat folytat a népszerű online videólejátszó oldal megvásárlásáról. Annak ellenére, hogy – a szerzői jogi kérdések miatt - egyesek óva intenek az efféle oldalaktól, a Google jelentős összeget ajánlana a cégért.

hvg.hu Tech

Naponta százmillió kisfilmet néznek a YouTube-on

A tavalyi év során megjelent weboldal mára a piacvezető online videoportállá nőtte ki magát, s piaci részesedése eléri a 60 százalékot, egyelőre azonban még nem tudják, miből tartják majd fenn a szolgáltatást.

MTI Világ

A politikai kampányolás új eszköze: YouTube

Az amerikai választási kampány új utat tört magának a világhálón: a kongresszusi posztot áhító politikusok a YouTube internetes videocserélő oldalon üzennek a választóknak.

hvg.hu Tech

Cuban: a YouTube megvásárlása kész csőd

Kemény szavakkal illette a YouTube videómegosztó oldalt a milliárdos befektető dotkom veterán Mark Cuban, melyet szerinte csak egy gyengeelméjű befektető vásárolhat fel.