A Corpora projektet megálmodó doubleNegatives Architecture csapata. Maróy Ákos a jobb szélen © corpora.hu

Szélből, fényből, levegőből, egy algoritmus terve alapján, itthon csak a szűk IT-elit által használt eszközök felhasználásával „épül” idén a Velencei Építészeti Biennálé szeptember 14-től november 23-ig megtekinthető magyar pavilonja. A japán-magyar-svájci doubleNegatives Architecture csapat által „épített”, vagyis inkább megálmodott virtuális épület a valós térbe lépteti ki a virtuális valóságot, hogy a környezettel harmóniában élő, ránk simuló víziót valósítson meg – áll a Corpora projekt sajtóközleményében.

Még az építészet iránt érdeklődők számára sem teljesen egyértelmű, hogy mit takar egészen pontosan a valódi térbe kivetülő virtuális valóság fogalma, ezért Maróy Ákost, a doubleNegatives „szoftver-művészként” tevékenykedő magyar tagját kértük, hogy meséljen a virtuális, de a valódi térben élő, létező pavilonról, amely hálózati szenzorok és kamerák jelei alapján épül fel, és a környezeti hatások szerint folyamatosan változik. Vajon hogyan lehet elképzelni egy efféle építményt, amely jelentős részben a virtuális térben létezik, ám onnan kilépve kölcsönhatásban áll a látogatókkal és a természettel?

„A pavilont megközelítő látogatók a pavilont körülvevő közterületen, (egy parkban) csak kisebb furcsaságokat fognak észrevenni, ha szemfülesek” – magyarázta Maróy Ákos. „Érdekes kis dobozok lesznek a fákra erősítve, valamint egy-két kamera a szomszédos épületek tetején. A kép azonban csak akkor fog összeállni, amikor a látogatók belépnek a pavilonba. Ott, a falra vetítve többféle projekció segítségével szemlélhetik meg azt, ami kint nem látható - a pavilont körülvevő közteret 'benövő', folyamatosan változó, számítógép által generált struktúrát (lásd a mellékelt ábrát). Láthatják, ahogy külső nézőpontokból felvett élő, valós idejű kamera-képre három dimenzióban rávetítjük a létrejövő struktúrát, így megfigyelhetik, hogy a parkot látogatók hogyan járják be a virtuális épületet. Ezen kívül egy 'felülről lefelé' látható nézőpont segítségével, terepasztal-szerűen vizsgálhatják meg a teret, a szenzorok által adott információkkal kiegészítve, illetve maguknak a szenzoroknak az elhelyezkedését is. Egy speciális, úgynevezett Super-Eye projekció segítségével pedig a generált struktúra egy-egy pontjának szemszögéből nézhetik meg a világot és így élhetik meg, ahogyan folyamatosan változik és átalakul. Ám ez nem irányított, perspektivikus nézőpont, hanem egy minden irányt egyszerre mutató, szubjektív nézőpont, ami különleges látásmódot enged átélni a látogatónak. Itt lehetősége lesz rá, hogy kiválassza, melyik középpontként használt szemszögből kíván 'körülnézni' e megoldás segítségével.”

A magyar pavilon működési elvét szemléltető ábra © corpora.hu

Mindez röviden annyit jelent, hogy a pavilonprojekt alapját képező algoritmus nem egyetlen végső tervet hoz létre: segítségével módszer született, mely végtelen számú megoldást képes generálni. Az elektronikus érzékelők előbb begyűjtik, majd jelekké alakítják a külvilág adatait – maga a virtuálisan látható építmény ezek hatására változik.

A Corporát a beérkezett pályamunkák közül a szakmai zsűri „gazdag rétegezettsége, fejlődésének lehetőségei és innovatív megközelítése” miatt találta a legjobbnak. Az értékelésben kiemelték, hogy „a technológia poétikus felhasználása […] új szerepkört kínál az építész és a használó számára egyaránt. […] A pályamű erőssége, hogy több diszciplína képviselői közötti termékeny együttműködés eredményeként jött létre”.

A valódi pavilonnal összekapcsolódó, a virtuális térben jelenlévő építmény a kiterjesztett valóság (augmented reality) technológiáját használja központi elemként.Erre a technológiára talán a legegyszerűbb példa a Terminátor című filmben látható, ahol a robot szemén keresztül nézve a világot, a nézők láthatták az egyes tárgyakra, emberekre vonatkozó információk kivetülését is. De például a 2007-es linzi Ars Electronica kiállításon is kipróbálhattak augmented reality installációkat a látogatók. A módszer a jövőben számtalan módon jelenhet meg mindennapi életünkben, a Corpora projekt esetében azonban formabontó módon egy épület része lett. Mit is jelent mindez, illetve hogyan lehet a technológiát poétikusan, költőien felhasználni?

„A poétikus felhasználás alatt azt értik valószínűleg, hogy esztétikus, szép és egyben elgondolkodtató, ahogyan használjuk a technológiát” – fejtette ki Maróy Ákos. „Ezalatt például a már említett Super Eye projekciót értem, ami speciális, egyben esztétikailag nagyon megragadó eljárás. Egy másik tényező az önszerveződés, amely a projekt egyik központi motívuma, a kizárólag lokális információk alapján döntést hozó, önszerveződő Corpora struktúrával. Ez két megközelítésből is lényeges tényező a projekt egységét tekintve. Úgy látjuk, hogy ma az építészek munkája számítógéppel segített munka, s úgy néz ki, a gép egyre inkább végzi a neki ’jól fekvő’ feladatokat, az ember pedig a saját munkájával foglalkozhat. Így a gép egyre nagyobb részét végzi el az építészeti tervezés folyamatának. Másfelől az általunk felvázolt projekt egy olyan koncepciót valósít meg, ahol nincs mindent meghatározó építész, hanem egy elosztott, helyi döntéseken alapuló rendszer alakítja ki az épület struktúráját. A középpontban álló építész helyett sok kis önálló pont kezébe adtuk a döntéseket.”

Az üres térbe kivetülő virtuális építmény váza © corpora.hu

Ez utóbbi megoldáshoz a csapat olyan technológiát is felhasznált, amelyet eredetileg katonai célból fejlesztettek ki. A már említett hálózati szenzorok, az úgynevezett Zigbee technológiával megépített, maguktól helyi (mesh) hálózatokba szerveződő vezeték nélküli érzékelők jellegzetessége, hogy egy bizonyos területre elszórva önmaguktól alakulnak intelligens hálózattá. Ezt a koncepciót a katonai fejlesztésnek köszönhetően létrejött intelligens por (smart dust) gondolata ihlette. Ez a módszer kisméretű, olcsó eszközöket használ, amelyek egy adott területen elszórva, egymással kommunikálva továbbítanak információt például a harctéren tapasztalható állapotokról. A rendszer óriási előnye, hogy még akkor is egységes marad, ha nagyobb károsodás éri, mert a hálózat automatikusan újraszervezi magát.

„Az információ-áramlás egy ilyen rendszerben körülbelül úgy történik, mint ahogyan a pletyka áramlik az emberek között” – fejtette ki Maróy. „Minden egység csak a közelében lévő pár másik egységgel tud kommunikálni, ám elég egyetlen pont kommunikációjába becsatlakozni és azon keresztül, tranzitív módon az egész hálózat elérhető. Fel lehet tenni kérdéseket, amelyek mindenkihez eljuthatnak, majd a válaszok visszaérkeznek a kérdezőhöz, ahogyan az egyes pontok továbbítják az információt egymásnak. Ezáltal egyfajta kollektív tudat jön létre. Ezzel az önszerveződéssel visszaköszön a projekt egyik központi motívuma, a lokális információ alapján döntést hozó, önszerveződő struktúra, így a megvalósítás és a felhasznált technológia is egységben, harmóniában van egymással.”

Különös módon a magyar pavilon nem kizárólag hazai művészek és szakemberek munkája, hiszen a tokiói gyökerű doubleNegatives Architecture csapatában a japánok mellett svájciak és magyarok is dolgoznak. Maróy Ákos szerint érdekes módon feszegetik a nemzeti pavilon kérdését, mivel a Velencei Biennálén különálló japán és svájci pavilon is áll majd.

„Én magam a nemzeti csapatok felvonulásában valahogy mindig a nemzetek közötti különbségek hangsúlyozását látom” – fejtette ki a művész. „A valóság pedig már eltávolodott ettől, a nemzeti határok nem nagyon léteznek, s minden nemzetközi együttműködésben történik. Ezért is tartom érdekesnek ezt a megvalósítási formát, hogy a 'magyarság' nem a többi nemzettől elválasztó, önmagát definiáló fogalomként uralja a pavilont, hanem ellenkezőleg, a nemzetközi vérkeringés aktív részeseként mutatja be Magyarországot, egy kontinenseket átívelő csapat munkájának aktív részeseként. A csapat tagjaival már állítottunk ki Japánban, Yamaguchiban, akkor én szerepeltem az ő színeikben, most viszont mi invitáltuk őket egy magyar projektbe, s ezért a Velencei Biennálén mi leszünk a házigazdák.”

A magyar Corpora Pavilon szeptember 14. és november 23. között tekinthető meg a Velencei Építészeti Biennále területén.