A védelmi minisztérium kénytelen volt beismerni: egy vírus a brit hadiflotta háromnegyedén okozott fennakadásokat. A tengerészek képtelenek voltak kommunikálni a külvilággal, ugyanis sem küldeni, sem fogadni nem tudtak e-maileket - a HMS Ark Royal parancsnoki hajó rendszerén a technikusok még a mai napon is dolgoznak.
A híradások szerint a vírus a flotta azon részét tudta megtámadni, amelyen a Fujitsu Navystar/N* rendszere futott, a hajók navigációs és fegyverkezelői rendszere körül más típusú védelmek voltak, így azok érintetlenek maradtak. A vírustámadással gyakorlatilag egybeesik az a bejelentés is, miszerint a brit hadiflotta - többek között a nukleáris Vanguard-típusú, ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjárók is, Windows-alapú számítógépes hálózatra vált át.
A vírustámadás a megkérdezett tengerészek szerint káoszt okozott a hajókon, ugyanis nem csak szeretteikkel nem tudtak kommunikálni, hanem az internetet igénylő feladataikat sem tudták elvégezni. A legénységnek ugyan engedélyezték azt, hogy mobiltelefonjaikat használják, de térerő hiányában ez a rendelkezés sem javította sokban a morált.
A Közalapok Bizottsága súlyosan bírálta a brit védelmi minisztériumot az információs infrastruktúra védelméről készített jelentésben, amelyben az olvasható: a legjobb védelmi rendszerek pont ezen minisztériumot nem védik, ami pedig az adatbiztonságot illeti: több mint nemkívánatos besorolást kapott a minisztérium az elmúlt évek után.
Anglia: vírusos hadihajók és Windowsos tengeralattjárók
Nehéz napok járnak Angliára: az elmúlt időszak adatvesztési problémái után most a védelmi minisztérium felelőseinek kell szembenézniük kellemetlen problémákkal. A védelmi minisztérium gépeit ugyanis nem védik eléggé, a brit haditengerészet flottájának számítógépeit vírusok szabdalják, a tengeralattjáró-flottán pedig Windows fut.
Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Kanada hatalmas hajtás után egyenlített Bosznia-Hercegovina ellen a világbajnokságon - 1:1
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Hormonok, félelmek és kötődés: így születik meg az apa
A világ most Le Mans-ra figyel – mi a 24 órás brutális verseny sava-borsa?
Több tucat embert kirúgtak a Miniszterelnökségről
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt: A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát
3,5 millió közpénzt költött egy háromnapos afrikai úton szállásra Nagy István
Gyanús halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Azt vizsgálja a rendőrség, hogy az elhunytak halálát nem idegenkezűség okozta-e.