A Natural History Magazine című amerikai folyóiratban publikált cikk szerzői, Robert L. Pitman és John W. Durban több ilyen esetről is beszámolnak a Dél-Amerika és az Antarktisz közötti vizeken végzett megfigyelések alapján. Egy alkalommal két hosszúszárnyú bálna maga közé vett és testével védelmezett meg egy fókát, amelyet kardszárnyú delfinek egy csoportja fenyegetett. Egy másik alkalommal egy összetört jégtábláról a vízbe került fókát vett hatalmas uszonyaival "karjaiba" egy bálna, és addig kísérte, amíg a kardszárnyú delfinektől biztonságos távolságba kerültek.

A kutatók a bálnák viselkedésének hátterében egyfajta anyaösztönt sejtenek, amelyet a kardszárnyú delfinek agresszív viselkedése vált ki. A szerzők megjegyzik, hogy a fókákat megmentő bálnák egyikének sem voltak saját borjaik. Pitman és Durban a bálnák viselkedését olyan - emberekre és állatokra egyaránt jellemző - "pótszülői" magatartáshoz hasonlítja, mint amilyen a háziállatok tartása vagy a kutyák és macskák közötti kölcsönös "örökbefogadás" is.