Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Samsung az okostelefonok nagy keresletének köszönhetően történetének legjobb eredményére számít a tavaly negyedik negyedévet illetően.
Az okostelefonok piacán vezető pozícióban lévő dél-koreai vállalat pénteki közlése szerint október és december között 72,8 százalékkal 5,2 ezer milliárd wonra, átszámítva 3,5 milliárd euróra nőtt az üzemi eredmény az egy évvel korábbihoz képest.
A bevétel ugyanezen időszak alatt 12,3 százalékkal 47 ezer milliárd wonra, 31,6 milliárd euróra emelkedett. A Samsung a negyedik negyedévben 37 millió okostelefont adott el világszerte, 28 százalékkal többet, mint a harmadik negyedévben. Ezzel már a második egymást követő negyedévben előzte meg fő riválisát, az Apple céget.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.