szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nyelvtanulás egyik fontos része a megfelelő kiejtés elsajátítása. Jól jön tehát egy mindig kéznél lévő, a végtelenségig türelmes tanár, akinek ráadásul még fizetnünk sem kell.

A nyelvtanulás egyre fontosabbá válik, és vannak olyan nyelvek, például az angol, amelyeknél a megfelelő kiejtés elsajátítása is megizzasztja a tanulókat. Sajnos a tanár nincs mindig velünk, hogy segítsen, annál inkább a számítógép, amely sokféle lehetőséget kínál a kiejtés gyakorlásához.

Az oddcast.com oldalon, amely a beszélő avatarok készítésében jeleskedő SitePal szolgáltatására alapozza működését, kiválaszthatjuk, milyen nyelven szeretnénk majd meghallgatni a bebillentyűzött szavakat (a nyelvek között egyébként a magyart is megtaláltuk), voksolhatunk férfi vagy inkább női hangra (kinek melyik a hitelesebb), sőt még különféle effekteket is adhatunk a hanghoz. Ezután csak be kell írnunk a választott szót, és akár több százszor is meghallgathatjuk a pontos kiejtését.

Egy jóval viccesebb változatra leltünk a Voki oldalon, ahol ugyan az alapszolgáltatás ugyanaz, mint az előbbinél (beírunk egy szöveget, amit felolvas a rendszer), azonban itt mi magunk készíthetjük el tanárunkat, felöltöztethetjük, szemüveget adhatunk rá stb., és amellett hogy remekül gyakorolhatjuk a szavak kiejtését, az oldal közösségi funkciójának köszönhetően akár kölcsön is adhatjuk nyelvtanárunkat barátainknak.

Vannak persze komolyabb szoftverek is, amelyekkel nem csupán a kiejtést gyakorolhatjuk, hanem akár egész könyveket is felolvastathatunk magunknak.

Ilyen például a Verbose program, amelynek van egy ingyenes változata is, de amúgy a program maga jóval többre használható, mint a kiejtés gyakorlására. Pdf-eket, text és doc fájlokat, e-mailek és weboldalak szövegét alakítja élő beszéddé, illetve elmenti mp3-ba, ami azt jelenti, hogy később is bármikor meghallgathatjuk valamelyik hordozható eszközünkön.

A NaturalReader oldal windowsos és maces változatban egyaránt kínálja programját. Létezik egy ingyenes verziója, ezzel is jól gyakorolható a kiejtés: egyszerűen írjunk be egy szót vagy kifejezést (200 karakter hosszúságig) a beviteli mezőbe, és válasszuk ki, milyen hangon szeretnénk hallani a megfelelő kiejtést. A fizetős változat persze jóval többet tud ennél: hosszú szövegeket szkennelhetünk be, amit a program felolvas, sőt az e-bookokat is meghallgathatóvá teszi, így akár sportolás közben is hallgathatjuk kedvenc regényünket – és kell-e annál jobb nyelvgyakorlás, ha mindezt az éppen tanulandó nyelven tesszük?

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

A távoktatásban is nagy szükség van az osztályfőnökökre

A távoktatásban is nagy szükség van az osztályfőnökökre

Családot tervez lakással? Ha jól kombinál, több pénzt kaphat hozzá

Családot tervez lakással? Ha jól kombinál, több pénzt kaphat hozzá

Úgy tűnik sikerült a járványgörbét ellaposítani - véli a koronavírus-kutatócsoport vezetője

Úgy tűnik sikerült a járványgörbét ellaposítani - véli a koronavírus-kutatócsoport vezetője