A szétszedés nem egyszerű: ki kell bontani két csavart, le kell emelni az elülső kijelzőt egy tapadókoronggal a test többi részéről, de nagyon óvatosan, nehogy elszakadjon a TuochID vezetéke.
iFixit/YouTube
Az alábbi videón lépésről lépésre nyomon követhető a szétszedés, amelynek során előkerül például a 2915 mAh-s akkumulátor (amely közel a kétszerese az iPhone 5s-ének, viszont elmarad több más, 5,5”-es telefonétól). Igaz, valamivel nagyobb, mint a Galaxy S5 akkuja.
A bontás során az is kiderült, hogy tényleg 1 GB-os a RAM, ami érdekes, hiszen a mai androidos csúcstelefonokban 2-3 GB-nyi RAM kerül, viszont egyelőre még senki sem panaszkodott az iPhone 6 Plus teljesítményére.
Látható a kamera, amely éppúgy 8 MP-es, mint az iPhone 5-é, de az új modell már optikai képstabilizátort is kapott. Aztán persze ott a vadonatúj 64 bites processzor, az A8 is.
Az iFixitnél persze nem csak úgy öncélúan szedegetik szét az eszközöket, küldetésüknek tartják, hogy megmutassák, hogyan lehet javítani ezeket (mi azért ezt senkinek sem ajánljuk). Mindenesetre 10-es skálájukon, ahol 10 pont jár a legkönnyebben szétszedhető eszköznek, az iPhone 6 Plus 7 pontot kapott.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.