szerző:
hvg.hu

Világszerte változást hozhat a közösségi oldalakra az amerikai hírszerzési törvény reformja. Ha megszavazzák, akkor jönnek terrorizmust jelentő gombok a közösségi oldalakra.

Az amerikai szenátus Biztonsági Bizottsága nemrég hagyta jóvá a 2015-2016-ra vonatkozó Hírszerzési törvényt, aminek van egy érdekes passzusa. A hírek szerint a törvényhozók szeretnék elérni, hogy a közösségi oldalak az eddigieknél jóval tevékenyebben vegyenek részt a terrorizmus elleni harcban. A bizottság elnöke Richard Burr és az alelnök Dianne Feinstein bejelentése szerint például a Facebooknak, a YouTube-nak és a Twitternek is a legfőbb ügyész felé kellene jelenteniük, ha a terrorizmusra utaló jelekkel találkoznának.

©

A bizottság 15-0 arányban megszavazta a tervezetet, azt még a teljes szenátusnak is jóvá kell hagynia. Egy meg nem nevezett forrás korábban a The Washington Postnak úgy nyilatkozott, a törvény csupán azt erősíti meg, amit a közösségi oldalak már egyébként is megtesznek: a felhasználók posztjainak monitorozását. Hogy ez utóbbi alatt pontosan mit kell érteni, az egyelőre még nem tisztázott. A lap egy másik forrása viszont azt mondta, ha a törvényt megszavazzák, az a telefontársaságokra már egyébként is vonatkozó szabályozást terjeszti ki a közösségi oldalakra.

Hogy pontosan hogyan fogják ezt a fajta megfigyelést kivitelezni, egyelőre nem tudni, de nagy a valószínűsége annak, hogy a Facebook és Twitter a felhasználók segítségét kéri. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy a terrorgyanús bejegyzéssel találkozó felhasználók egy erre szolgáló gomb segítségével jelezhetnek az üzemeltetőknek.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Trump kedveli Kim elnököt, ezért azonnal visszavonta a legújabb szankciókat

Trump kedveli Kim elnököt, ezért azonnal visszavonta a legújabb szankciókat

Timmermans a Soros-kampányról: Nincs semmiféle összeesküvés, a magyarok megérdemlik az igazságot

Timmermans a Soros-kampányról: Nincs semmiféle összeesküvés, a magyarok megérdemlik az igazságot

Ha kigyullad a kocsid, ne taposs a gázra, a menetszél nem fogja elfújni – videó

Ha kigyullad a kocsid, ne taposs a gázra, a menetszél nem fogja elfújni – videó

Videó: végül Orbán Viktor is befutott az EU-csúcsra

Videó: végül Orbán Viktor is befutott az EU-csúcsra

Íme a 4-es út rettenetes statisztikái: 22 halálos és 55 súlyos baleset egy évben

Íme a 4-es út rettenetes statisztikái: 22 halálos és 55 súlyos baleset egy évben

Négyes karambol történt az Árpád hídon

Négyes karambol történt az Árpád hídon