Újdonságok jönnek az új Windowsba

Hamarosan újabb Windows 10-frissítés érkezhet, az előzetes verziót már a bennfentesek tesztelik.

  • hvg.hu hvg.hu
Újdonságok jönnek az új Windowsba

Az érkező frissítésnek örülni fognak például azok, akik eddig keveselték a helyet a Start Menüben. A Microsoft növelte a maximálisan betehető csempék számát, így 512 helyett hamarosan 2048 darabbal operálhatnak a felhasználók. Kérdés, valóban ki lehet-e ennyit használni úgy, hogy ne fulladjon káoszba a csempézés.

Microsoft

Ezúttal számos beépített alkalmazáson, többek között a térképen, a naptáron és a levelezőn is javítottak a Windows 10 fejlesztői, de frissítést kapott például a Windows Xbox app is. Ez utóbbi most még vonzóbb lett, a felhasználók ugyanis bármelyik játékban összemérhetik egymással a tudásukat.

Microsoft

Akik táblagépen használják a Windows 10-et, azoknak jó hír, hogy az alkalmazásokat sokkal könnyebb lesz egymás mellé ragasztgatni, a bezárásuk pedig egyszerűsödött – elég csupán lefelé húzni a bezárni kívánt programot. Emellett a virtuális billentyűzeten is frissítettek, így ezentúl azt is kiválaszthatjuk, hogy a hangulatjelnek milyen színe legyen.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.