„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Facebook vezére szerdán felhívja a Nemzetközi Űrállomás űrhajósait, és élőben beszélget velük.
Érdemes lesz figyelemmel kísérni a NASA hivatalos Facebook-oldalát, szerdán ugyanis (űr)történelmi esemény szemtanúi lehetünk. Június 1-jén, magyar idő szerint 17:55-kor élőben jelentkeznek majd be a Nemzetközi Űrállomás asztronautái, akiket Mark Zuckerberg fog felhívni, természetesen facebookos kapcsolaton.
Az érdeklődők élőben követhetik majd a 20 perces kapcsolást, ahol a NASA két űrhajósa, Jeff Williams és Tim Kopra, valamint az Európai Űrügynökségtől Tim Peake beszélget majd a Facebook-vezérrel. A nézők nemcsak nyomon követhetik majd az eseményt, de kérdéseket is feltehetnek a feleknek.
Mindez hatalmas lökést adhat a Facebook élő videós szolgáltatásának, nem mellesleg mérföldkőnek számít az űrbéli kommunikáció és a Facebook történetében.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?