Igen, 10 millió dollár jut átlagban egyetlen munkahelyre. Az adatközpontok ugyanis nem csak abban különlegesek, hogy 100 százalékban megújuló energiát használnak fel – ez nem mindig napenergiát jelent, szélenergiás üzemeltetésre is van példa –, de azért is érdekesek, mert alig kell hozzájuk helyben emberi segítség.
Virginián belül Henrico megyében kap helyet a Facebook adatközpontja, az állam pedig óriási kedvezményeket adott ezért. Egész konkrétan 90 százalékkal csökkentették az adóterheket, csakhogy a közösségi oldal ide telepítse tizenegyedik adatközpontját. A Mashable erre azért hívja fel a figyelmet, mert ennek normál esetben fordítva kellene lennie.
Ehhez képest például az Amazon már „castingol” az államok között, és kijelentette, hogy oda telepíti óriási új központját, ahol a legtöbb adókedvezményt kapja. A gépesítés miatt egyre kevesebb munkahelyet teremtő központokat tehát minél olcsóbban akarják telepíteni, és még olykor azt is kiharcolják, hogy ezért „cserébe” felrúgják a környezetvédelmi vagy egyéb más előírásokat.
Mindez azért érdekes, mert például Virginia büszkélkedik azzal, hogy 650 adatközpontnak ad már helyet, csak annyi a gond ezzel, hogy ezek összesen mindössze 13 500 munkahelyet teremtenek. És mindebből „csak” a cégek kaszálnak, hiszen így még több pénzt kereshetnek, az államok/városok inkább csak engedményeket adnak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.