szerző:
hvg.hu

Egy amerikai általános iskola tanítója nemrég fogalmazást íratott a másodikos osztályával arról, melyik találmány szomorítja el őket. Az eredmény sok szülőt sokkolt.

Az okostelefonok elterjedésével párhuzamosan erősödtek egyre jobban azok a hangok, amelyek szerint a mobil függőséget okozhat és káros hatással lehet az életünkre. A Deloitte korábbi kutatása szerint a nap folyamán egy felhasználó körülbelül 47-szer nézi meg a telefonját, de a 18 és 24 év közöttieknél ez a szám eléri a 82-t, de este sem szeretünk megválni a készüléktől. Bár a kutatások elég egyértelműen mutatnak rá arra, hogy változtatni kellene a szokásainkon, az igazság az, hogy ezt csak nagyon kevesen teszik meg. Pedig a probléma meglehetősen súlyos, ezt támasztja alá egy amerikai tanító esete is

A louisianabéli iskolában Jen Adams Beason nemrég arra kérte a második osztályos (7-8 éves) diákjait, írjanak le egy dolgot, aminek szerintük soha nem kellett volna elkészülnie. A 21 gyermekből négyen is azt írták, szerintük a telefon az, amit soha nem lett volna szabad feltalálni. Az egyik dolgozatot a Facebookon is megosztotta.

A kisdiák a fogalmazásában azt írja, gyűlöli az anyukája mobilját, és azt kívánja, bárcsak soha nem találták volna fel, neki pedig soha ne lett volna telefonja. Mint írja, szülei minden nap a mobiljukon "lógnak", ami szerinte igen rossz szokás. A dolgozat aljára készített rajz pedig önmagáért beszél.

A tanár bejegyzését egy hét alatt több mint 250 ezren osztották meg, köztük olyan szülők is, akiket szinte sokkolt a poszt, és bűnösnek tartják saját magukat – írja a BBC. Egy másik tanár, Abbey Fauntleroy pedig arról számolt be, hogy korábban a diákokat a Facebookról kérdezték. Sokan közülük azt mondták, a szüleik több időt töltenek facebookozással, mint azzal, hogy velük beszélgessenek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Titkolja a kormányhivatal, hány fát kell kivágni a Gellért-hegyi sikló miatt

Titkolja a kormányhivatal, hány fát kell kivágni a Gellért-hegyi sikló miatt

Még a padlót is megbontották, hogy lophassanak, de megszólalt a riasztó és megijedtek

Még a padlót is megbontották, hogy lophassanak, de megszólalt a riasztó és megijedtek

"Ha nem rúgnak ki, megvan a műtét" - mondta a szívsebész, akinek a betege meghalt

"Ha nem rúgnak ki, megvan a műtét" - mondta a szívsebész, akinek a betege meghalt

Így indul be egy földből kiásott régi Lada, Toyota és Audi – videó

Így indul be egy földből kiásott régi Lada, Toyota és Audi – videó

Magyarul is nézhető a vicces holland műsor, amelyben Orbán és a Sargentini-jelentés a téma – videó

Magyarul is nézhető a vicces holland műsor, amelyben Orbán és a Sargentini-jelentés a téma – videó

Gázából megint rakétákkal támadnak a terroristák

Gázából megint rakétákkal támadnak a terroristák