Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nemcsak a RAM-ja, hanem a belső tárhelye is óriási lehet a jövő év elején érkező Samsung-csúcstelefonnak, a Galaxy S10-nek.
Egyre többet hallani arról, hogy a Samsung Galaxy S10 nem is három, hanem négyféle változatban érkezik majd. A negyedik egy abszolút csúcsmodell lehet (az árába bele sem merünk gondolni), amelynek jó pár jellemzője kiszivárgott már.
Hat kamera, 5G – szinte túl szép, hogy igaz legyen, és akkor még nem is beszéltünk a RAM-ról. Nem 6 vagy 8 GB-ot, sőt nem is 10 GB-ot kapna a legmenőbb Galaxy S10, hanem egyenesen 12 GB-ot. Ezzel valóban világelső lehet a Samsung, lévén épp hogy csak most kezdenek a piacra betörni a 10 GB RAM-mal szerelt telefonok. (Csak zárójelben: mintegy másfél éve még úgy vélte egy szakember, bőven elég 4 GB RAM egy okostelefonba, az ennél több csak parasztvakítás. Mit szólna vajon most a 12 gigabájthoz?)
S ha ez még nem volna elég, a csúcs Galaxy S10 esetében 1 TB tárhelyről is hallani, bár az egyelőre nem világos, hogy ez natívan lenne a telefonban, avagy az 512 GB belső tárhely és az 512 GB-os microSD kártya összeadásával jönne ki ez a valóban óriási memória. Ez utóbbi megoldást (512 GB + 512 GB) egyébként már láthattuk a Galaxy Note9-nél, együtt az „1 TB a zsebedben” szlogennel.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.