Ember a Holdon
1969. július 20-án az amerikai Apollo-program legénységének két tagja, Neil Armstrong és Edwin "Buzz" Aldrin elsőként lépett a Holdra. Fél évszázad elteltével újra kiújult a verseny a Hold meghódításáért, de ezúttal már nagyobb a tét. Cikksorozatunkban áttekintjük a Hold-kutatás 50 éves történelmét és felvázoljuk az égitest kolonizálásának lehetséges forgatókönyveit.
Néhány nap múlva a világ fontosabb részein mindenki ugyanazt ünnepli majd, hiszen most lesz 50 éves a holdra szállás. Az, hogy embert tudtunk küldeni az égitestre, nem csak bravúros húzás volt, de új szintre is emelte az űrkutatást.
Az Egyesült Államokban már napok óta a holdra szállás körül forog minden, és most már a Washington-emlékmű is: a 169 méter magas építményen ugyanis megjelent az Apollo-11 Saturn V hordozórakétájának 110 méteres,
életnagyságú képe:



Bár a Hold meghódítása a világon élő emberek többsége szerint valóban megtörtént, akadnak, akik kételkednek ebben. Köztük néhány magyar is: egy új felmérés eredménye szerint az itt élők bizonyos része azért tartja elképzelhetetlennek, hogy jártunk a Holdon, mert egy ilyen utat az ember nem élhet túl.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.