Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
A szerelvény a szakértők szerint kisebb költséggel üzemel, ráadásul pontosabb, mint a „rendes” vonat. A jármű hétfőn már megtette első útját, de forgalomba csak később áll.
A Deutsche Bahn és a Siemens hétfőn bemutatta új, automatizált szerelvényét, amelyet a németországi és európai vasúti közlekedés eddigi legmodernebb eszközeként jellemeztek a szakértők.
A Digital S-Bahn Hamburg elnevezésű szerelvény a második legnagyobb német városban, Hamburgban közlekedik majd, idén decembertől. A vonatot egy újfajta közlekedési technológiák bemutatásával foglalkozó kongresszuson leplezték le, majd rövid időre útra is kelt, hogy bizonyítsa: működik.
A DB szerint az automatizálás lehetővé teszi, hogy a vonatok pontosabban és gyakrabban járjanak, az üzemeltetési költségek pedig kisebbek legyenek – írta a Deutsche Welle.
A S-Bahn kétfajta operációs rendszerre támaszkodik. A szerelvényt nem kell vezetni, de mozdonyvezető így is van rajta. Erre azért van szükség, hogy a vonat azokon a pályaszakaszokon is el tudjon navigálni, amik nincsenek felkészítve az újfajta irányítástechnikával. Minden más viszont teljesen automatikusan zajlik. Vagyis: a jármű magától gyorsít, lassít és áll meg az állomásokon.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.