szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A NASA számított rá, hogy becsapódások érik majd a James Webb űrteleszkópot, a legutóbbi azonban nagyobb volt, mint amivel előzetesen kalkuláltak.

A NASA közlése szerint több, mikrometeornak nevezett apró űrszemét is nekiütközött a James Webb űrteleszkópnak. A szervezet azt is közölte, hogy mindez nem befolyásolja az eszköz munkáját, és a teljes küldetését sem fenyegeti. A tervek szerint július 12-én láthatjuk majd meg az első olyan felvételt, amit a készülék készített.

Lee Feinberg, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának egyik mérnöke azt mondta: számítottak arra, hogy az ütközés előbb-utóbb be fog következni, mivel a James Webbet semmi sem védi a világűrtől. Hozzátette: a szerkezet eddig négy becsapódást szenvedett el, ami összhangban volt a várakozásokkal, ugyanakkor a legutóbbi a vártnál valamivel nagyobb volt.

A Space.com beszámolója szerint a legsúlyosabb becsapódások május 23-a és május 25-e között történtek, és a 18 darabból álló, aranyozott hatszögletű tükör C3-as szegmensét érintették. A szakemberek ugyanakkor minden ilyen űreszközt úgy alkotnak meg, hogy az képes legyen ellenállni a hasonló eseményeknek.

Most készülnek bekapcsolni a James Webb egyik műszerét, amely egyszerre akár 100 galaxist is figyelhet

A NIRSpec (Near-Infrared Spectrograph) a közeli infravörös tartományban végez méréseket. Ez a méregdrága teleszkóp az egyik legizgalmasabb tudományos műszer.

Bár a legutóbbi valóban nagyobb volt, mint amit korábban modelleztek és kipróbáltak, a szakemberek biztosak abban, hogy nem lesz gond a távcső működésével.

A James Webb űrteleszkópot 2021 decemberében indította útnak a NASA, majd 1,5 millió kilométer megtétele után állt meg a végső helyén. Azóta a mérnökök a finomhangolását végzik el, és egy próbafelvétel már azt is megmutatta, milyen komoly teljesítményre képes a szerkezet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!