Egy új kutatás szerint kihalás fenyegeti a szigeteken élő emlősöket, de más érdekességek is kiderültek

A szigeteken élő emlősök fokozott kihalási kockázatára hívta fel a figyelmet egy új tanulmány, amely a Science folyóiratban jelent meg.

Az evolúcióbiológia „szigethatásként” írja le, hogy a szigeteken élő nagytestű fajok hajlamosak rá, hogy méretük csökkenjen, míg a kistestű fajok a méretnövekedésre hajlanak.

A Roberto Rozzi paleoökológus, a németországi halle-wittenbergi Martin Luther Egyetem Természettudományi Múzeumának munkatársa által vezetett kutatás a szigeteken élő emlős fajokra koncentrált: az elmúlt 23 millió évre visszatekintve 1231 még létező és 350 kihalt fajt vizsgáltak.

Megállapították, hogy azoknál a fajoknál volt a legnagyobb a kihalás kockázata, amelyek a legnagyobb méretbeli eltérést mutatták a kontinensek szárazföldjein élő rokonaikhoz képest. A kutatásból az is kiderült, hogy a szigetekre betelepülő emberek több mint tízszeresére növelték ezeknek az emlős fajoknak a kihalási kockázatát.

Mint Rozzi csütörtökön elmondta: a kihalási görbe az ember szigetekre érkezésével indult felfelé, a gyarmatosítók érkezése után tovább emelkedett, és az elmúlt évtizedekben még följebb kapaszkodott.

A szigethatást a tudósok azzal magyarázzák, hogy a szigeteknek egyedülálló az evolúciós dinamikája. A nagy testű fajok mérete a szárazföldhöz képest korlátozott élőhely és táplálék miatt kisebb lesz, a kis testű fajok viszont jobban fejlődhetnek, mert a szigeteken kevesebb a természetes ellenségük.

Alig van olyan tevékenysége az emberiségnek, ami nem járul hozzá a fajok kihalásához

A klímaváltozás mellett a monokultúrák és a bányászat is hozzájárul a biodiverzitás csökkenéséhez. Fenntartható életmód nélkül egyre több állat- és növényfaj tűnik el.

Jelenleg a szigeteken élő fajok közül veszélyeztetettnek számít például a Fülöp-szigeteken található törpe bivaly, a tamarao, amelynek teste 21 százalékkal kisebb, mint legközelebbi szárazföldi rokonáé, vagy a foltos szarvas, amely 26 százalékkal kisebb, és egy rágcsáló, a jamaikai hutia, amely szárazföldi rokonánál több mint négyszer nagyobb.

A szigethatást J. Bristol Foster emlőskutató 1960-as években az indonéziai Flores szigetén vizsgálta. Ezt az evolúciós jelenséget kutatásai nyomán „Foster-szabálynak” is nevezik. A szigeten élt egykor törpe elefántféle, óriáspatkány és óriás gólya, valamint egy mindössze 106 centiméter magas emberfaj, a Homo floresiensis, a „hobbit” is. Az apró emberfaj körülbelül 50 ezer évvel ezelőtt tűnt el, azt követően, hogy a Homo sapiens megérkezett a szigetre.

A kutatók felhívták rá a figyelmet, hogy miközben a szigetek a Föld szárazföldi területének kevesebb mint 7 százalékát fedik le, a szárazföldi fajoknak akár 20 százaléka is megtalálható rajtuk. Kate Lyons, a Nebraska-Lincoln Egyetem paleoökológusa, a tanulmány társszerzője kiemelte, hogy a szigeteken található biodiverzitást fenyegeti, hogy az ott élő fajok fele a kihalás felé tart.

A kutatók szerint a szigeteken élő emlősfajok kihalásának felgyorsulása több mint 10 ezer évvel ezelőtt kezdődött, és ebben vezető szerepet játszhatott az emberek megérkezése, a vadászat, az élőhelyek csökkenése, a betegségek és invazív fajok behurcolása miatt.

Jonathan Chase biológus, a tanulmány társszerzője, a német Biodiverzitás Integrációs Központ munkatársa azonban azt is hangsúlyozta, hogy mivel általában több különböző dolog történik egyszerre, azért óvatosnak kell lenni az ok-okozati összefüggések megállapításánál.

Mint mondta: a kutatás eredményei arra utalnak, hogy a modern ember megjelenése után a szigeteken jelentősen megnőttek a kihalási arányok, valószínűleg a túlvadászat miatt. Ugyanakkor hozzátette: lehet, hogy mire az emberek megérkeztek, már csak pár száz törpeelefánt élt Cipruson, és az ő eltűnésük már gyorsan lezajlott.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.