Majd’ évszázados késéssel kezdi elismerni a francia állam és közvélemény, milyen komoly segítséget jelentettek az ország számára az afrikai gyarmatok katonái a (világ)háborúkban, és cserébe milyen méltatlanul bántak velük, és mennyire kihasználták őket.
Első külföldi hódítókként a portugálok aknázták ki a Hormuzi-szoros stratégiai jelentőségét, őket a britek szorították ki, és az USA 1980-ban vonta a „védőernyője” alá a Perzsa-öböl térségét.
Ebben a történetben ugyanúgy szerepet kap a rabszolgatartás, mint a gazdasági nehézségek, a háborús fenyegetés, szigetbizniszek, egy mesebeli pénzösszeg, de még Jeffrey Epstein is. Miért más mégis Donald Trump mostani verbális inváziója?
Étienne Davignon az egyetlen élő szemtanú azok közül, akik tudhatják, hogyan ölték meg különös kegyetlenséggel és belga tisztviselők közreműködésével a Kongói Demokratikus Köztársaság első szabadon választott miniszterelnökét, Patrice Lumumbát.
Van bárki, akinek az európai gyarmatosításról a skót gyarmatbirodalom jutna eszébe? Valószínűleg nincs, pedig volt egy kísérlet, amikor az ország megtakarításainak ötödét feltették erre, tömegek vesztették el a vagyonukat.
Hosszú huzavona után engedte el Nagy-Britannia az utolsó afrikai gyarmatát, a Chagos-szigeteket, amelyet 60 éve választott le a függetlenné váló Mauritiusról, de megtartotta Diego Garciát. Azóta trükkök hosszú sorát vetette be London, hogy a nemzetközi és jogi platformok ítélete ellenére se kelljen visszaadni a szigeteket. Így néz ki a végső megállapodás. Spoiler: a mindezt motiváló katonai bázis megmarad.
Nem példátlan, hogy a nagyhatalmak kisakkozzák, a világ mely részét uralják. Hosszú ideig a spanyolok és a portugálok között az Újvilág felosztásáról 1494-ben kötött tordesillasi szerződés szolgált útmutatóként arra, hogy az érdekérvényesítés háború nélkül is kivitelezhető.
A gyarmati hatalmak gyakran vetették be érdekeik érvényesítésére hadiflottájukat, és sikerrel jártak, anélkül hogy egyetlen lövés is eldördült volna. Az ágyúnaszád-diplomáciaként ismert erődemonstráció ismét előkerült, de ma már hadihajó sem kell hozzá.
Viking felfedezők, egykori betelepülők, norvég meteorológusok és egy hazaáruló után most Donald Trump gondolja úgy, hogy kell neki Grönland. De hogyan kerültek oda a dánok, akiké a sziget több mint 600 éve?
A kötet átminősítését jobboldali aktivisták kezdeményezték.
A chagosiak őseit a francia és brit kolonizálók hurcolták be az atollokra, hogy rabszolgaként dolgoztassák őket a kókuszültetvényeken. A brit kormány aztán a hatvanas években titokban, a jogaikat semmibe véve kitoloncolta a leszármazottakat, hogy az amerikai hadsereg támaszpontot létesíthessen a legnagyobb zátonyon – erre csak évtizedekkel később derült fény. A jogtiprás most véget érhet, és beindulhat az elűzött lakók érdemi kompenzációja is, de a szigetcsoport feletti rendelkezés Mauritiushoz, Kína szövetségeséhez kerül, így sérülnek az amerikai és brit nemzetbiztonsági érdekek. Mi jön most a Chagos-szigeteken?
Elfogadott tudományos növényneveket változtatnának meg botanikusok, tekintettel arra, hogy az elnevezések mögött felsejlik a gyarmati múlt. Történelmi elnevezések kerülnek szembe a kulturális érzékenységgel.
Több poszt alatt is le kellett tiltani a kommenteket.
Arról szinte mindenki hallott már, hogy Alaszka egykoron az Orosz Birodalom gyarmata volt, de arról már kevesebben tudnak, hogy voltak orosz helyőrségek Kaliforniában és a Hawaii-szigeteken is. Miért gondolták jó ötletnek az oroszok a terület gyarmatosítását, miért nem jártak sikerrel és tényleg fillérekért váltak-e meg végül Alaszkától? Cikkünkben ezeket a kérdéseket mind megválaszoljuk.
Drágakövek, dísztárgyak és egy gyémántokkal kivert ágyú is van azok között a kincsek között, amelyeket Sri Lankának és Indonéziának szolgáltat vissza Hollandia.
Hiába viselkednek véreskezű zsarnokként Afrikában az oroszok, és hiába kopott meg már Kína fénye a kontinensen, a nyugati hatalmak így is nagy hátránnyal indulnak az afrikai országokban, a gyarmatosítás emléke miatt. Ennek ellenére nem adják fel, bár a Kelethez képest sokkal demokratikusabb keretek között, de ők is szeretnék zsebre vágni Afrikát. Magyarország is nyomul, de vajon mennyire tesz keresztbe a kormány törekvéseinek Orbán Viktor egyik legbiztosabban működő trükkje, a migránsok ellen hergelő propaganda?
Korábban indult, de az elmúlt két évtizedben vált iszonyatosan látványossá, ahogy Kína megpróbálja zsebre vágni Afrikát. Segítő keleti bácsiból kőkemény behajtóvá vált, miközben a kínai pénzen, kínai anyagból, kínai szakértelemmel épített autópályák, erőművek pár évvel az átadás után már porladnak is szét. Pekinget azonban nem tántorítják el a részleges kudarcok, és a stratégiáján csavarva egy fokkal woke-osabban folytatja a nyomulást Afrikában.
A Wagner-csoport viselkedése a legrosszabb gyarmatosító emlékeket idézi Afrikában: egész falvakat irtanak ki, kizárólag a pénz, az arany és a gyémánt mozgatja őket, és tisztes helyi polgárokat is simán kórházba juttatnak, ha épp úgy tartja kedvük. Ennek ellenére a kontinens több országa valósággal rajong az oroszokért, van, ahol a zsoldosseregnek szobrot emeltek, a mozik a „hőstetteikről" szóló akciófilmeket vetítik. A Nyugat mindeközben hiába próbálja jóvá tenni a gyarmatosítás okozta történelmi traumákat, és igyekszik valóban segíteni, az évszázados, helyi beidegződések miatt a nép szimpátiájáért vívott harcban továbbra is vesztésre áll a Kelettel szemben. De lehet, hogy már nem sokáig, mert Oroszország talán lassan túlfeszíti a húrt.
Egy Roberto Rozzi paleoökológus által vezetett, friss kutatás szerint azoknál a fajoknál volt a legnagyobb a kihalás kockázata, amelyek a legnagyobb méretbeli eltérést mutatták a kontinensek szárazföldjein élő rokonaikhoz képest – de a kockázatot az emberek megjelenése emeli drasztikusan.
Humán erőforrásként tekint az Orbán-kormány a határon túli magyarokra Kiss Tamás kolozsvári szociológus szerint, aki az e heti HVG-nek adott interjút.
