Kibertámadás érte a Microsoftot – a cég megpróbálta kivédeni, de csak rontott a helyzeten
Világszerte leállások voltak a Microsoft felhasználói és vállalati szolgáltatásaiban egyaránt. A cég előzetes vizsgálata szerint ezt egy támadás okozta, amire a lehető legrosszabbul reagáltak a vállalat védelmi rendszerei.
HVG
Az elmúlt órákban komoly leállás volt a Microsoft szolgáltatásaiban, így az Outlook, a Minecraft, valamint a cég vállalati felhős szolgáltatása, az Azure is kimaradt. A világ számos pontján tapasztalható problémákért a Microsoft egy kibertámadást tett felelőssé, mely ellen nem sikerült hatékonyan védekezniük – írja a BBC.
A cég bocsánatot kért a csaknem 10 órán át tartó leállásokért. Mint közölte, a kiváltó esemény egy, a cég rendszereit ért szolgáltatásmegtagadási (DDoS) támadás volt, amit a védelmi rendszer egy hiba miatt ahelyett, hogy kivédett volna, csak felerősített. Végül azonban sikerült javítani a problémát, de a teljes helyreállítás érdekében továbbra is figyelemmel kíséri a szituációt.
Az informatika világában a legkisebb frissítés is okozhat globális galibát. Jó példa erre a CrowdStrike fiaskója: 40 kilobájt okozott globális leállást. A cég most kifejtette, hogyan kerülhetett ki az ügyfeleikhez a gépek millióit megbénító frissítés.
A BBC szerint számos, a Microsoft platformjaira épülő szervezet rendszereit érintette a leállás – ezek között volt vízszolgáltató, bíróság és bank is. Úgy tűnik, ezek már ismét rendben működnek.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.