Ezt mindenki érezni fogja: fontos változás jöhet az iPhone-oknál
Jelentősen nőhet a RAM mennyisége a jövőbeni iPhone-okban, és ezzel mindenki csak nyerhet. Az iPhone 18-széria pedig egy másik újítást is hozhat majd.
HVG
Ugyan a processzorteljesítmény terén gyakorlatilag nincs versenytársa az iPhone-okba kerülő, az Apple által fejlesztett lapkáknak a mobilpiacon, de van valami, amiben legendásan fukar a cég: ez pedig a RAM mennyisége.
Miközben már van gyártó, ami 24 GB-ot rak az egyes készülékeibe, az Apple egyelőre a legdrágább iPhone 16 Prókba is csak 8 GB-ot tett. Ez persze nem jelenti azt, hogy gond lenne a készülék teljesítményével, de kétségkívül lehetne jobb – pláne hosszútávon. Például az idén júniusban bemutatott Apple Intelligence a sima iPhone 15-modellekre sosem fog megérkezni, pedig a bemutató pillanatában ezek a készülékek még az aktuálisan elérhető legfrissebb készülékek voltak – de csak a 15 Pro és újabb mobilokra lesznek elérhetők a mesterséges intelligenciához kapcsolódó újdonságok.
Erre kifejezetten egyszerű a magyarázat: az iPhone 15-be (és a 15 Plusba) csupán 6 GB RAM került, míg a 15 Pro/Pro Maxbe 8 GB. Az idén megjelent iPhone 16-szériának már minden tagja egységesen 8 GB RAM-mal rendelkezik, hogy támogathassák az MI-t. Ezt maga Johny Srouji, az Apple hardvertechnológiákért felelős alelnöke mondta egy interjúban.
Az iPhone 15 Pro chipjével turbózta fel az Apple az iPad Minit, de több más, jellemzően apró változtatás is történt.
A jó hír, hogy a jelek szerint az Apple újabb jelentősebb előrelépésre készülhet, a jövőbeni iPhone-ok – legalábbis a Pro modellek – már 12 GB RAM-ot kaphatnak, akár már a jövőre érkező 17 Pro is, írja a Neowin. Egy, a kínai közösségi oldalon, a Weibón megjelent szivárogtatás szerint az iPhone 18 Prónál az Apple más fontos változtatást is végrehajthat: egy új belső elrendezéssel vékonyabb, gyorsabb és energiahatékonyabb lehet a készülék.
Természetesen ezek még csak kezdetleges szivárogtatások, de az szinte biztosra vehető, hogy az Apple szeretné még tovább vékonyítani a készülékeit, miközben a teljesítményükön is javítana. Ehhez a 12 GB RAM például egy fontos lépcsőfok lehet.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.