Közel 12 éve már annak, hogy megjelent az utolsó GTA, így már nagyon várják a játék rajongói, hogy megjelenjen a folytatás – a Grand Theft Auto VI. A várhatóan monumentális térképpel érkező játék első előzetese 2023 decemberében jelent meg, és úgy volt, hogy 2025 végén már nyomkodni is lehet majd a GTA 6-ot. A napokban azonban kiderült: csak 2026 májusában érkezik.
A fejlesztő Rockstar Games már utóbbi bejelentésben is utalt rá, hogy lehet számítani további információkra a közeljövőben, és így is lett: másfél év után ugyanis befutott a játék második előzetese. Ez pedig sokkal többet elárul a Grand Theft Auto VI-ról, mint az első: bemutatja például a cím karaktereit, valamint a történetet magát. Ami, mint az a címtől várható volt, továbbra sem a jótékonykodás lesz.
A csaknem háromperces trailerben csupán fél percet kell várni az első bolt kifosztására, de a bűnözés az egész történetet átjárja. Klasszikus GTA-sztori. A Rockstar a történet két főszereplőjét is bemutatja a honlapján, ők Jason Duval és Lucia Caminos.
Jason csalók és szélhámosok között nőtt fel, és közben a hadseregben próbálta maga mögött hagyni a zűrös tinédzser éveit – de végül Keysben találta magát, ahol „azt csinálta, amihez a legjobban értett”: a helyi drogfutároknak dolgozott. Most azonban kipróbálna „valami újat”, és természetesen nem mentősofőr szeretne lenni.
Luciát már akkor harcolni tanította az apja, amikor megtanult járni. Ő is elég zűrös életet él(t), és börtönbe is került, miközben csak egy olyan „jó életet szeretett volna élni”, amilyet az édesanyja egykoron elképzelt számára. (Talán nem egészen erre gondolt.) Az előzetes alapján Jason megy el érte, hogy elhozza a börtönből, szóval épp szabadul, amit meg is ünnepelnek egy ágyjelenettel.
Lucia azonban – részletezi a Rockstar – készen áll arra, hogy saját kezébe vegye a dolgokat, és Jasonnel együtt abban bíznak, hogy végre összejönnek a dolgok. Ami Jasont illeti, a férfi úgy véli, a Luciával történő találkozás lehet „a legjobb, vagy a legrosszabb dolog, ami valaha vele történt”. Sejtelmes, meg kell hagyni.

A konkrét történettel kapcsolatban a fejlesztő elárulta: amikor egy könnyűnek tűnő meló rosszul sül el, elég komoly csávába kerülnek, és Amerika legsötétebb oldalával ismerkedhetnek meg – az ország legnaposabb helyén. Egy egész Leonida államra kiterjedő összeesküvés közepén találják magukat, és kénytelenek a lehető legjobban egymásra támaszkodni, ha szeretnék túlélni a dolgot.
A Rockstar ezzel alaposan felcsigázta a vérbeli GTA-rajongókat, és így méginkább örökkévalóságnak tűnhet a bő egy év múlva esedékes premierdátum: 2026. május 26.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.