Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Nyúlfarknyi bejegyzésben közölte a Rockstar Games, hogy minimum fél évvel később érkezik a Grand Theft Auto VI, mint az eddig várható volt. De legalább már tudni, hogy pontosan mikor.
Lassan 12 éve már annak, hogy megjelent az utolsó GTA, így a rajongók már epekedve várják, hogy megérkezzen a folytatás – a Grand Theft Auto VI. A várhatóan monumentális térképpel érkező játék első – és ezidáig utolsó – előzetese 2023 decemberében jelent meg, és úgy volt, hogy 2025 végén már nyomkodni is lehet majd a GTA 6-ot. Ez azonban már egészen biztosan nem lesz így.
A fejlesztő Rockstar Games ugyanis pénteken a honlapján közölte: a játék megjelenésének dátuma 2026. május 26., tehát végre van konkrétum – ami jó hír. Az viszont már kevésbé, hogy még bő egy évet kell várni a GTA 6-ra.
A Rockstar szerint a fejlesztőcsapatnak még szüksége van némi extra időre, hogy „a várt és megérdemelt színvonalon” jelenhessen meg a játék. A cég egyúttal elnézést is kér a rajongóktól a késlekedésért, és köszöni a türelmüket. Zárszóként több információt is ígérnek a közeljövőben, így jó eséllyel hamarosan többet is megtudhat majd a közönség a GTA 6-ról – talán egy új előzetes is érkezik a következő néhány hónapban.
A The Verge megjegyzi: a GTA V népszerűsége még bő 10 év után is töretlen, a Twitchen például ez lett a legtöbbet játék 2024-ben. Ráadásul a PC-s változata pont az elmúlt hónapokban kapott egy jelentős frissítést. A GTA 6-tal kapcsolatos korábbi írásainkat ide kattintva találja.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.