Csúfos bukás lett a vége a kanadai játékgyártó cég tavalyi focis játékának, az EA FC 25-nek. A játékosok kezdeti lelkesedése hamar elillant, és ahogy közelítettünk a karácsony felé, egyre kevesebben döntöttek úgy, hogy az idejüket – és adott esetben a pénztárcájukat – nem kímélve leülnek egy kicsit játszogatni. A zuhanórepülést nem sikerült megfékezni a későbbiekben sem, így az Electronic Arts taktikát váltott és egy, a cégtől szokatlan módszerrel készítette el az új játékot: figyelembe vette, hogy mit akarnak a felhasználók.
Erre húzták fel a játékot bemutató előzetest is, amelynek központjában a „jobb játékélmény” állt. Az EA igyekezett minden igénynek megfelelni, így például kétfajta játékmódot is létrehozott, a kompetitívet és az autentikusat. Előbbi inkább az online játékosoknak kedvez, akik a gyors, látványos, ám sokszor futurisztikus megoldások rajongói, utóbbi pedig azoknak, akik a valósághoz hűebb játékélményre vágynak. Olyan alapvető dolgokon is próbáltak csiszolni a készítők, mint a
- kapusok mozgása,
- szerelések,
- passzolás,
- labdavezetés,
- labda nélküli helyezkedés,
- és a lövések.
Hogy ebből mennyi valósult meg? Belevetettem magam az új kalandba és kipróbáltam az EA FC 26-ot, hogy választ kapjak a kérdéseimre.
Az első lépések
Szimpatikus újítás volt az EA részéről, amikor néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy azok a felhasználók, akik rendelkeznek EA Play előfizetéssel, 10 óra lehetőséget kapnak az éppen aktuális EA FC – vagy lánykori nevén FIFA – kipróbálására. Ez ugyan nem sok idő, hogy jól megalapozott döntést hozhassunk, de még mindig jobban megéri egyszer kifizetni 2190 forintot, mintsem megvenni a játékot 40 ezerért, és néhány óra játék után konstatálni, hogy „ez nekem egyáltalán nem tetszik”.
Így tettem hát én is. Nagy izgalommal és a 10 órás limit miatt némi kapkodással vetettem bele magam az új játékba. Nem is kezdhettem mással, mint az örökös kedvenccel, a legtöbbek által használt móddal, az Ultimate Teammel. A '90-es évek nagy hóbortjához, a kosaraskártya-gyűjtéshez szoktam hasonlítani, a cél ugyanis az, hogy a lehető legjobb lapokat szedjük össze a csapatunkba. Itt a régi nagy kedvencek, mint Ruud Gullit, Johan Cruyff vagy a brazil Ronaldo együtt játszhatnak a jelen sztárjaival, sőt, még a női mezőny legjobbjaival is.
A jó csapatnak viszont ára van, szó szerint, ugyanis a játékban úgynevezett FC Pontokat vásárolhatunk valódi pénzért, hogy azután csomagokat nyissunk és reménykedjünk a csodában. Rászállt a kisördög a vállamra és meggyőzött, hogy nyissam ki újra a pénztárcámat, így nagyjából 4000 forint értékben vásároltam pontokat, hogy egy-két csomagot én is kibonthassak. Teszem hozzá gyorsan, hogy ez az összeg még mindig eltörpül amellett, amennyit az igazán fanatikus játékosok beleölnek az FC Pontokba. Nem egy embert láttam már, aki 100 ezer FC Pontra sem sajnálta a pénzt. Egy kis adalék ehhez: 18 500 FC Pont 62 ezer forintba kerül.
Nekem viszont sokkal kevesebb befektetéssel is szerencsém volt, rögtön a második csomagból egy Désiré Doué sétált ki, aki igencsak értékes játékosnak számított az első napokban, 80 ezer coinért (ez a játékbeli pénz, amiből játékosokat lehet vásárolni) váltam meg tőle. Ez pont elég volt ahhoz, hogy összetegyek egy használható, de kezdő szintű csapatot és harcba szálljak a többi játékos ellen.
Tényleg jobb lett a játékélmény?
Amint az az EA FC 25-ös játéktesztünkből is kiderül, a tavalyi széria egyik legnagyobb gyengesége a passzrendszer volt, így sokszor hangzott el mérkőzések alatt a „nem oda passzoltam” felkiáltás. Idénre ezen valamelyest sikerült javítani, de még mindig nagyon hektikus az egész. Egyszer élmény volt nézni a visszajátszásokat, olyan szép akciókat sikerült felépíteni kispasszos játékkal, máskor pedig csak a fejemet fogtam, amikor egy egyszerű passz helyett egy teljesen értelmezhetetlen és logikátlan helyre próbálta meg beerőltetni a játékosom a labdát. A szép akciókat nagyban segíti, hogy valóban sikerült fejleszteni a játékosok labda nélküli helyezkedését, sokkal realisztikusabban és logikusabban próbálnak üres területbe mozogni.
https://hvg.hu/sport/20240926_ea-fc-25-electronic-arts-videojatek-fifa-jatekteszt-ultimate-team-karrier-mod
Szintén sokak számára okoztak dühítő pillanatokat a visszapattanó labdák. A fejlődés itt is érezhető a tavalyi játékhoz képest, de talán nem olyan mértékben, mint vártam volna. A legtöbb esetben egy jól időzített szerelés után nálam marad a labda, de a levágódó lövések továbbra is szeretnek az ellenfeleimnél kikötni. Ember legyen a talpán, aki ilyenkor is higgadtan tud védekezni.
Arra ugyanis nagy szükség van idén. Talán az egyik kedvenc újításom a védekezést érinti. A jó helyezkedés kulcsfontosságú, az FC 26-ban ugyanis sokkal kevésbé segít be az AI a védekezésnél, így a játékosok szinte csak magukra és skilljeikre támaszkodhatnak. Ugyan a legtöbb eredmény vízilabda-mérkőzéseket idéz – nekem a 12–4-es győzelem volt eddig a csúcs –, mégis sokkal fontosabbnak érzem a stabil védekezést, mint a jó támadójátékot, pontosan azért, mert könnyebb gólt szerezni, mint hátul megúszni egy veszélyes szituációt.
Támadásban a passzjáték mellett nagy hangsúlyt kapnak az apró cselek és a finom érintések, amire ha valaki ráérez, kegyetlenül meg tudja nehezíteni az ellenfele dolgát. Az én játékom alapvetően minden évben arra épült, hogy sokat cselezek, néha talán indokolatlanul sokat is. Most erre bőven van lehetőségem, tavaly sokkal metábbak (gamer nyelvről lefordítva ez annyit jelent, hogy a legjobban működő taktikák) voltak a távoli lövések. Idén érdemesebb felcselezni vagy felpasszolni a labdát a kapu elé és közelről próbálkozni, a messziről eleresztett lövéseket ugyanis nagyobb százalékban védik a kapusok.
A kapusmozgásokban nagy reformokat ígért az EA, de ebben nem éreztem akkora változást az előző évekhez képest. Annyi biztos, hogy a kapusok már nem ütik annyiszor a kipattanókat a csatárok elé, de simán átsétálnak a labda fölött egy nullszögből eleresztett lapos lövésnél. Azok, akik már évek óta játszanak a játékkal, jó esetben csak legyintenek egy ilyen után, annyival letudva, hogy „megszoktuk”.
Egy szó, mint száz, az FC 26-ban inkább a felhasználók egyéni képességei érvényesülnek, kevesebb az olyan meccs, amikor azt érezhetjük, hogy jobbak vagyunk az ellenfelünknél, mégis vereséggel távozunk a pályáról – legalábbis az első 10 óra játék után még így érzem.
Külön érdemes kiemelni, hogy az EA visszahozta a régi játékokból már jól ismert, egyenes kieséses rendszerű kupasorozatot, amely egy kis felüdülést jelent az utóbbi években agyonnyüstölt Division Rivals és a FUT Champions mellett. Naponta lehet rá nevezni és öt próbálkozásunk van, hogy megnyerjünk zsinórban négy meccset, amiért újabb csomagokat kaphatunk. Nem mondom, hogy minden nap elsőre meglett a tornagyőzelem, találkoztam ugyanis pár nagyon ügyes ellenféllel, de maximum két-három próbálkozás után mindig siker koronázta a próbálkozásaimat. A rendelkezésemre álló tíz órát viszont igencsak pörgette lefelé ez a sok meccs.
Az apró igénytelenségek
A grafikára már hosszú évek óta nem lehet panasz, a fejlesztők hosszú munkaórákat ölnek abba minden egyes játéknál, hogy minél valósághűbb legyen a játékosok kinézete, valamint a játéktérre és a lelátók kidolgozására is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek. Az egyik kedvenc példám erre az NBA-legenda Dennis Rodman lánya, Trinity Rodman, akinek még a rózsaszín hajfonatát is a legapróbb részletességgel reprodukálták a készítők, akadnak azonban olyan játékosok, akiknek „színváltós” a frizurája.
Az én csapatomban az Arsenal női csapatának labdarúgója, Chloe Kelly ilyen, akinek a távoli kameranézetekben még szőke fürtjei vannak, a közelebbi felvételeken viszont feketére vált a haja – amint az ebben a videóban is látszik. A játék szempontjából persze teljesen mindegy, milyen színű a frizurája, ha jól játszik és gólokat lő, gólpasszokat ad, de egy 40 ezer forintos játéknál az ember elvárná, hogy az ilyen apró részletekben ne legyen igénytelen az EA. Tavaly ennél is viccesebb hibát hagytak bent a készítők, az olyan hosszú hajú játékosok, mint például Darwin Núnez, ugyanis kopaszon léptek pályára.
Sokkal idegesítőbbek azok a bugok (játékhibák), amikor valamilyen furcsa animáció miatt egy játékos nem pusztán elesik, hanem több métert repül a levegőben, vagy amikor egy ütközés után esnek-kelnek egymás lábában a focisták. A fentebbiek, valamint további, még furcsább esetek szemléltetésére ezt az összeállítást ajánlom:
Karrier Mód: szép és látványos, de továbbra is dögunalom
Szorított az idő, alig egy órám maradt hátra, de a teszt miatt mindenképp meg akartam nézni, milyen lett az idei Karrier Mód. Eddig még nem volt lehetőségem élesben kipróbálni a Liverpool magyarjait, így úgy döntöttem, hogy az angol bajnokkal indulok el erre a rövidnek ígérkező utazásra.
Őszinte leszek, nagyjából tíz éve nem játszottam a Karrier Móddal és nem véletlen: a gép elleni játék rémesen unalmas. A korábbi években, bizonyos jutalmak megszerzése miatt az Ultimate Teamben olykor ráfanyalodtam, hogy játsszak néhány meccset az AI ellen, de minden perce kínszenvedés volt. A nehézségi szintek közül egyedül az Ultimate, ami valódi kihívást jelent, ott viszont annyira tökéletesen csinál mindent a gép, hogy csak komolyabb izzadás árán tudom vele felvenni a versenyt, a második legnehezebb szint, a Világklasszis viszont rendre túl könnyűnek bizonyul.
Az autentikus játékmód bevezetése sem győzött meg róla, hogy a jövőben többet foglalkozzak a Karrier Móddal. A játékosok lassan, körülményesen mozognak, sokszor olyan, mintha lassított felvételt néznék, a gép pedig mindenféle kreativitást nélkülöz a támadások felépítésénél. Védekezésben is teljesen értelmetlen dolgokat láttam az AI-tól. Egyszer hagyja, hogy elfussak mellette, anélkül, hogy akár csak egy szereléssel megpróbálkozna, máskor pedig olyan szituációkban is odacsúszik, amikor épeszű ember ilyesmivel nem próbálkozna.
A játékmód hangulata viszont magával ragadó. A mérkőzéseket felvezető bejátszások szépek, a szurkolók elevenek, a játékos kijáróban pedig szinte tapintható a feszültség a fontosabb összecsapások előtt. A szurkolók hangorkánja egy-egy szép megmozdulás után egészen meg tudja dobni az ember adrenalinszintjét.
És akkor a három magyar. Összesen négy mérkőzésig bírtam a gép elleni bohóckodást, három barátságos találkozó mellett az FA Community Shieldet nyomtam még le. Az ellenfeleimnek kevés lehetősége akadt a kapum előtt, így Pécsi Ármin játékát nehéz lenne véleményezni, de annak ellenére, hogy mindössze csak 64-es értékelést kapott, minden lövést magabiztosan hárított. Kerkez Milos ugyanolyan harciasan játszott, akárcsak a való életben, mellette senkinek sem termett babér, Szoboszlai Dominik viszont nem tűnt olyan nélkülözhetetlennek, mint a Liverpoolban. A kapu előtt magabiztosan fejezte be a helyzeteit, de a védőmunkája és a passzai már nem voltak ennyire hatékonyak. Annak ellenére, hogy hatos poszton játszott, három gólt így is lőtt. Szembetűnő volt viszont, hogy a játékosok nagyon hamar elfáradtak, volt, akit már félidőben le kellett kapnom, annyira nem bírta a terhelést.
Mivel régóta nem Karrier Módoztam, így nem tudom, hogy ez újítás, vagy már korábban is benne volt a játékban, de bizonyos legendás játékosokat vissza lehetett csábítani a pályára még néhány szezon erejére. Én a római támadóduó, Francesco Totti és Seydou Doumbia mellett döntöttem. Mindkettőjüknek jól állt a piros mez, nagy erősítést jelentettek a pálya utolsó harmadában, pláne, amikor csereként szálltak be és a fáradt védők ellen kellett villanniuk.
A Liverpool végül négyből négy meccset behúzott, bosszút állt a Crystal Palace-on az Angol Szuperkupa-döntőben elszenvedett vereségért, így méltóképp zártam a Karrier Módot, de több játékpercet biztosan nem ölök abba, hogy a gép ellen játsszak.
Megéri megvenni a játékot, és ha igen, akkor melyik változatot?
Minden évben visszaköszönő kérdés a játékosok körében: megéri-e újra kiadni egy valag pénz azért, hogy a konzol előtt is tudjunk focizni? Én ezúttal az igenre szavazok. Továbbra sem hibátlan, és soha nem is lesz, de amit elvárok ettől a szériától, azt nagyjából hozza. Az Ultimate Editiont továbbra is csak azoknak éri meg megvenni, akik főként az Ultimate Teamet nyüstölik, ehhez ugyanis olyan kiegészítők is járnak (FC Pontok és Season Pass), amik segítik a boldogulásukat. Ha valaki egy menedzser vagy játékos bőrébe bújva akarja megélni a fociélményt, akkor tökéletesen elég neki a Standard Edition. Én az előbbi mellett döntöttem, de mint tudjuk, év közben az EA időről időre frissíti a játékot, ezek pedig általában inkább csak rontani szoktak rajta, nem javítani. Remélhetőleg ez idén nem így lesz, és két hét múlva nem kell felvennem a bohócorrot, mert ismét bedőltem a kanadai játékgyártó cég meséjének.
EA FC 26: 10/8
A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nyitóképünk illusztráció, fotó: DIMITAR DILKOFF / AFP
