Elképesztő videón „a Concorde utódjának” első repülése
A korábbinál jóval részletesebb videó is megjelent a NASA és a Lockheed Martin közös fejlesztésű szuperszonikus repülőgépének első elemelkedéséről.
A Boeing, az Európai Űrügynökség és a Viasat nevű cég összefogott, hogy a jövőben műholdas kommunikációra támaszkodva lehessen megmondani, éppen hol van egy repülőgép.
Az ünnepi időszakokban a repülőterek mindig zsúfoltak, és sokszor előfordulnak járatkésések is, mivel rengetegen döntenek úgy, hogy el-, vagy épp hazautaznak az ünnepi időszakra. Hamarosan azonban javulhat a helyzet, köszönhetően az Európai Űrügynökség (ESA) Boeinggel, valamint a műoldakat üzemeltető Viasattal kötött megállapodásának.
Az együttműködés során egy olyan technológiát kezdenek el tesztelni a felek, amely a műholdak segítségével köti össze a pilótákat a légiforgalmi irányítókkal. Az ESA közlése szerint október végén és november elején több tesztrepülést is végrehajtanak majd az Egyesült Államok és Európa különböző részei között. A rendszer tesztelése már 2024-ben megkezdődött Európában, de a technológia mostanra globálissá vált.
A korábbinál jóval részletesebb videó is megjelent a NASA és a Lockheed Martin közös fejlesztésű szuperszonikus repülőgépének első elemelkedéséről.
Hagyományosan a pilóták a földi rádiórendszerek segítségével kommunikálnak a légiforgalmi irányítással, és a földi állomásoknak sugározzák a helyzetükre vonatkozó adatokat. Az újdonság ennek a kommunikációnak egy részét a műholdakra teszi át, a földi irányítás pedig ezeken keresztül kapja meg a jeleket. Ez nagyobb pontosságot és hatékonyságot tesz lehetővé, mivel közel valós idejű frissítéseket továbbít az irányítás felé. Emellett javítja az útvonaltervezést, valamint a repülőgépek közötti távolságot is pontosabban lehet meghatározni a gyakoribb helyzetjelentésnek köszönhetően – írja a Gizmodo.
A Viasat és az Európai Űrügynökség által kifejlesztett Iris nevű rendszert 2024-ben kezdték el tesztelni Európában, és eddig több mint 17 000 repülésnél segítette az irányítást és a pilótákat a megoldás. Az, hogy most a Boeing is tesztelni kezdte, a rendszer globálissá válását jelenti.
A rendszer a Viasat meglévő 14, geostacionárius pályán keringő műholdból álló infrastruktúrájára támaszkodik, amely Európa-szerte lefedettséget biztosít, de a globális bővítés is lehetővé válik. A cél a hatékonyabb repülési útvonalak létrehozása a szén-dioxid-kibocsátás, valamint a járatkésések csökkentése érdekében.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.