A mesterséges intelligencia által vezérelt CLOiD képes az olyan feladatok elvégzésére, melyek, nos, jellemzően nem tartoznak az emberek kedvenc elfoglaltságai közé. Ilyen például a frissen mosott ruhák összehajtogatása, a mosogatógép kipakolása, vagy épp az étel felszolgálása. Képes persze segédkezni más feladatokban is.
A CLOiD feje kijelzővel, hangszórókkal és kamerákkal és más szenzorokkal is fel van szerelve, így képes szóban, arckifejezésekkel is kommunikálni az emberrel. Tanulni is tud a környezetéből, például a tulajdonosa életkörülményeit és életmódját is megismerheti, és ezek mentén vezérelheti a csatlakoztatott háztartási eszközöket.

A szerkezetnek két keze van, melyek a könyöknél, a vállnál, valamint a csuklóknál mozoghatnak. Az ujjak külön is mozgathatók. Fontos azonban, hogy a földről nem tud majd felvenni tárgyakat a robot, csak olyanokat, amelyek legalább térdmagasságban vannak.
Az LG által közreadott képeken olyan is van, amelyen a CLOiD egy croissant-t vesz ki a sütőből. Egy fotón még egy épp edző nő mellett látható a robot, noha az nem világos, hogy ebben hogyan segít a szerkezet.

A cég a jelek szerint egyelőre inkább egy koncepcióklént tekint a robotra, és nem piacra szánt termékként. Megvásárolni tehát nem lehet, legalábbis a közeljövőben biztosan nem. Így azt sem tudni, hogy mégis mennyibe kerülne, ha valaki szeretne egy ilyen, a házimunkában segédkező robotot magának.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.