Egy dél-koreai fejlesztés könnyítheti meg azoknak az egyetemi hallgatóknak az életét, akik más országokból érkeznek tanulni a távol-keleti országba. Bár az egyetemeken az oktatás zömében angol nyelven folyik, a megbízott előadók által tartott szemináriumok kivételt jelentenek ez alól. Emiatt aki nem beszélni az egyébként igen nehéz koreai nyelvet, a tanulmányaival sem fog tudni haladni.
Ezen problémára nyújt megoldást egy startup cég, az AunionAI. A vállalkozást Kim Hong-kook, a Kvangdzsui Tudományos és Technológiai Intézet kutatója hívta életre, ami valós idejű fordítórendszert kínál az egyetemi oktatás számára.
Az AunionAI figyeli a tanteremben oktató szakember mondatait, majd valós időben angolra fordítja azt, ami felirat formájában jelenik meg a diákoknak. A mesterséges intelligencia azonban nemcsak fordít: képes kontextusba helyezni az elhangzottakat, ami tovább segíti a megértést. A rendszer először 2024 tavaszán próbálták ki az egyetem környezetvédelmi és mérnöki karán tartott szemináriumokon, majd ősszel a Gépészeti és Robottechnikai Karon tartott órákon is sikeresen használták.
https://hvg.hu/tudomany/20251104_google-fordito-mesterseges-intelligencia-gemini-idegen-nyelv
A cég szerint a rendszer alacsony késleltetési ideje miatt nem zavaró, hogy felirat formájában jelenik meg az angol szöveg. A mesterséges intelligencia alapvetően koreai nyelvről fordít angolra, de képes ezt kínai és vietnámi nyelvre is megtenni, valamint más idegen nyelvekről is fordítható a szöveg koreaira.
A gépi fordítások minőségének megítélésére létrehozott BLEU-skálán 35-40 százalékot ért el az AunionAI, ami nagyjából azonos azzal, mire a Facebook rendszere képes. Itt érdemes megjegyezni: 60 százaléknál már az emberi minőségű fordításról lehet beszélni.
A startup céget nemrég a Samsung C-Lab inkubátorprogramjába is beválogatták, így elképzelhető, hogy később a világ más részein is használni lehet majd a fejlesztést.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.