Még a mesterséges intelligencia előtti „boldog békeidőkben” az hajtotta fel a grafikus processzorok árát, hogy mindenki kriptovaluta-lázban égett. Sorra épültek a bányászgépek, amelyekbe rendkívül sok grafikus processzor került, ennek pedig természetesen az lett a hatása, hogy a GPU-k ára kilőtt.
Miután a ChatGPT megjelenésével elindult a modern mesterséges intelligencia korszaka, már sokkal kevesebb szó esik a kriptobányász gépekről, sőt, a jelek szerint van olyan is, amit egyszerűen csak átadnak az enyészetnek. Egy ilyenre talált rá a markpronkin nevű Reddit-felhasználó is, aki egy garázsban tárolt, már rozsdásodó szerkezetet vásárolt meg 3000 rubelért, vagyis nagyjából 11 600 forintért.
Mivel az eladó nem volt hajlandó tesztelni az egykor kriptobányászatra használt konfigurációt, így sem az eladó, sem a vásárló nem tudhatta, hogy vajon működni fog-e. A vásárlás után azonban nem sokkal kiderült, mint a kilenc Nvidia P106-100 GPU kifogástalanul működik. Olyannyira, hogy az első teszt során sikerült helyben futtatni a 35 milliárd paraméteres Qwen3.6-35B-A3B nevű mesterségesintelligencia-modellt.
Markpronkin az üztlettel gyakorlatilag 54 GB VRAM-ot vásárolt meg, ami körülbelül 215 Ft/GB-ra jön ki.
A gépet egy nedves garázsban tartották, a vásárló évekkel korábban szerezte be, majd nemrég megpróbálta eladni az Avitón – egy orosz apróhirdetési oldalon. A Reddit-bejegyzés írója szerint többször is felajánlotta, hogy leteszteli a konfigurációt, és ha működik, többet is fizet érte, de az eladó ezt elutasította, így végül lealkudta az árat 3000 rubelre.
Az egységet az Nvidia P106-100 grafikus processzorával szerelték fel, egész pontosan kilenc darabbal, amelyek mindegyike 6 GB GDDR5 RAM-ot tartalmaz. A hardver 2017 közepén jelent meg, és bár frissítéseket már nem kap, az Nvidia 2028 októberéig kiad rá biztonsági javításokat.
A vásárló a jövőben tovább bővítené a rendszert, így végül egy 72 GB VRAM-mal szerelt eszköz lehet majd a kezében.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.