Találtak egy égitestet a Naprendszer „közelében”, úgy változnak a felhői, mint a Földön

A WISE 0855 egy barna törpe, légköre pedig hasonlóan működik, mint a Jupiteré.

  • HVG

Különleges világ felé irányították a kutatók a James Webb űrteleszkópot. Az Arizonai Egyetem Steward Obszervatórium tudósai 11 órán keresztül vizsgálták a WISE 0855 jelű objektumot, amely a valaha felfedezett leghidegebb barna törpe. A barna törpék egyfajta átmenetet jelentenek a gázbolygók (például a Jupiter) és a kis tömegű vörös törpecsillagok között.

A barna törpék nem elég nehezek ahhoz, hogy beinduljon náluk a fúzió, így a fényük a keletkezésük során visszamaradt hőből származik.

Brittany Miles, az Arizoniai Egyetem tudósa és csapata 15 percenként rögzítették az égitest színképét, ennek köszönhetően pedig képesek voltak megkülönböztetni az ott lévő felhőket a mélyebbről felfelé áramló gázoktól. A szakemberek azt találták, hogy az alig 7,5 fényévre található, rendkívül hideg égitesten a felhők hol sűrűsödnek, hol ritkulnak, így a csillagászok közvetlen betekintést nyerhetnek a Naprendszeren túli időjárás változásaiba – írja az Interesting Engineering.

https://hvg.hu/tudomany/20260528_james-webb-urteleszkop-szupermassziv-fekete-lyuk-osrobbanas

A Jupiter tömegének mintegy kétszeresével és majdnem azonos méretével a WISE 0855 egy szabadon lebegő óriásbolygóra emlékeztet. Hőmérséklete nagyjából -8 Celsius-fok, így az ismert barna törpék leghidegebbjei közé tartozik.

Miles szerint most először sikerült megfigyelni egy idegen égitesten, hogy a felhői besűrűsödnek és elvékonyodnak.

Ahogy az objektum forog, különböző felhőzetű és hőmérsékletű területek válnak láthatóvá. Az űrteleszkóp közepes felbontású spektrográfja nyomon tudta követni a változásokat az egyes molekuláris jellemzők között, lehetővé téve a kutatók számára, hogy elkülönítsék a korábbi megfigyelések által összekevert légköri információkat.

A megfigyelések legalább két, egyidejűleg működő folyamatot tártak fel. A nagy magasságban lévő vízfelhők vastagsága megváltozott, míg a konvekció kémiai gázokat szállított felfelé a mélyebb rétegekből.

A forgással járó hőmérséklet-változások mellett a műszer egy ritmikus, hullámszerű jelet is észlelt, amely a szén-monoxidhoz és a foszfinhoz kapcsolódik. A barna törpe belsejében lévő hő felfelé hajtja ezeket a gázokat, így összekapcsolódik a mélyebb légköri réteg a csillagászok által is látható felsőbb légköri réteggel.

Hasonló folyamat zajlik a Jupiteren is, ahol a konvektív keveredés a forró, mély rétegekből a látható légkörbe szállítja a gázokat.

Az eredmények lehetőséget adnak arra, hogy a légkörön túl is megértsék a szakemberek a Naprendszeren kívüli égitestek légkörét. A vizsgálat eredménye az arXiv preprint szerveren jelent meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Hozzászólások