Nézzen rá a mobiljára, mától Budapest nagy részén elérhető a Vodafone 5G hálózata
Tech

Nézzen rá a mobiljára, mától Budapest nagy részén elérhető a Vodafone 5G hálózata

A hazai szolgáltatók közül elsőként a Vodafone-nál Budapest lakott területének nagy részén elérhetővé vált a kültéri 5G hálózat: a fővárosban és környékén több mint 200 bázisállomáson kapcsolták fel az 5G-t csütörtökön. Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója szerint az 5G fejlesztések tekintetében Magyarország kiemelkedik nemcsak Európában, hanem az egész világon.

Tech

A munkahelyi szörfölés rizikói

Bár a hálózati biztonság minden vállalat számára elsőrendű szempont, a céges alkalmazottak jelentős része nincs tisztában azzal, hogy esetlegesen mekkora biztonsági kockázattal járhat a munkaidőben történő szörfölés - állapította meg a Network Appliance legutóbbi felmérése, amelyből arra is fény derült, hogy a megkérdezettek 73 százaléka a munkahelyén is rutinszerűen használja privát céljaira az internetet.

Karrier

Az otthonról végzett távmunka árnyoldalai

Az Egyesült Királyságban jelenleg körülbelül 8 millióra tehető azoknak a száma, akik otthonukban távmunkát végeznek. Bár az irodán kívüli munka a különböző vállalatok foglalkoztatási gyakorlatának rugalmasabbá válásával egyre népszerűbbé válik, egyes felmérések szerint - állítja a BBC tudósítása - a távmunkavégzésnek is jelentős árnyoldalai lehetnek.

Tech

Problémamegoldó számítógépes hálózat önkéntesekkel

Akár az Ön számítógépe is részt vehet a világ legégetőbb egészségügyi és társadalmi problémáinak megoldásában. A napokban útjára induló World Community Grid (Közösségi Világháló; WCG) projekt ugyanis a kezdeményezéshez csatlakozó önkéntes felhasználók asztali számítógépeinek üresjáratait, vagyis kihasználatlan feldolgozó kapacitását kívánja igénybe venni, hogy az így létrejövő virtuális szuperszámítógép segítségével különféle összetett problémákra találjon megoldást.

hvg.hu Tech

Ingyen Windows a csaló kereskedők ellen

Azon felhasználóknak, akik újonnan vásárolt számítógépükre a kereskedő illegális Windows példányt helyezett fel, és ezt bejelentik, valamint számlával igazolják a vásárlást, a Microsoft ingyenes operációs rendszert bocsát rendelkezésükre.

Tech

Távoktatás az alaszkai sarkkörön túl

Alaszka egyike a legritkábban lakott államoknak az Egyesült Államokban, a vidéki térségben nehéz megfelelő oktatást nyújtani az ott lakóknak. Kevés a diák és képzett pedagógusból sincs elég. Ezen a helyzeten többféle, az internethez kapcsolódó módszerrel próbálnak segíteni a helyiek – írja a Los Angeles Times.

Tech

Televízió-számítógép hibrid a szegénység ellen?

A fejlődő világban sokan képesek lemondani amúgy is szűkös étkezéseik egyikéről- másikáról, hogy televízióhoz jussanak. Ezt a sok szempontból értékelhető felismerést próbálja meglovagolni egy indiai kutató, akinek elképzelése szerint a számítógéppel összekapcsolt tévékészülékek elterjesztése komoly hatással lehet a falvakban élő szegények életére.

Tech

London legnagyobb hot-spotja

A BBC jelentése szerint a British Library ebben az évben már a hálózatnélküli internet elérést is ad a könyvtár látogatói számára. A szélessávú kapcsolat 11 olvasóteremben, az előadóteremben, az étteremben és a külső Piazza részen egyaránt elérhető.

Tech

Világszenzáció Miskolc hegyén

Egyedülálló őskori régészeti leleteket találtak a miskolci Avason, az ásatások eredményei azt bizonyítják, hogy az ősember is végzett környezet átalakító tevékenységet - közölte Ringer Árpád a Miskolci Egyetem ős- és ókortudományi tanszékének vezetője.

Tech

Marskutatás magyar részvétellel?

Egy washingtoni tanácskozással a múlt héten indult útjára az a nagyszabású, 16 országot - köztük Magyarországot - tömörítő űrkutatási program, amely a Hold és a Mars felderítését célozza.

Világ

Megfertőzhetik az embert a számítógépes vírusok?

Eljöhet az a nap, amikor a számítógépes vírusok az embert is megfertőzhetik - figyelmeztet Kevin Warwick kibernetikaprofesszor. A tudós a Londonban megrendezett Digitális Személyazonosság Fórumon kifejtette, egy napon majd az ember-gép ötvözetek számítanak majd a legelterjedtebb fajnak.

Média

Az internetezés megelőzte az újságolvasást

Ma már több időt töltenek az európaiak a világhálón, mint folyóiratok és napilapok olvasásával együttvéve. Az internet aránya 20 százalékra növekedett az európaiak médiafogyasztásában.

Karrier

Az internetre mennek az európai foglalkoztatási szolgálatok

Az internet segítségével átalakulnak a munkakeresési szokások, egyre többen tájékozódnak otthoni számítógépük segítségével a munkahely-kínálatról, ezekre a változásokra az állami munkaügyi szolgálatoknak is fel kell készülniük – hívta fel a figyelmet Lars Sjöstrom, a svéd munkaerőpiaci szervezet helyettes vezetője Budapesten, egy szakmai konferencián.

Világ

Az al-Kaida túszejtési technikái az interneten

Az al-Kaida szaúdi híveinek világhálón terjesztett arab nyelvű magazinja idén tavasszal egy teljes számot szentelt az emberrablásoknak. A szerzők kategorizálták hadviselésük e formáját, és gyakorlati instrukciókkal, tanácsokkal is ellátták olvasóikat. A cikk megjelenése után elszaporodtak az emberrablások.

Érkezik a horrorfilm, amiben egy farmernadrág gyilkolja az embereket

Érkezik a horrorfilm, amiben egy farmernadrág gyilkolja az embereket

Vizsgálja Brüsszel a légitársaságok pénzvisszafizetési gyakorlatát

Vizsgálja Brüsszel a légitársaságok pénzvisszafizetési gyakorlatát

Új finanszírozási rendszer jöhet ősztől az egyetemeken

Új finanszírozási rendszer jöhet ősztől az egyetemeken

Piacra dobják az összecsomagolható kis hidroplánt

Piacra dobják az összecsomagolható kis hidroplánt

Az RMDSZ marad az Európai Néppárt frakciójában

Az RMDSZ marad az Európai Néppárt frakciójában

620 lóerő már elég lesz az új BMW M3/M4-ben?

620 lóerő már elég lesz az új BMW M3/M4-ben?

A Fidesz kilép a Néppárt frakciójából, de a KDNP marad

A Fidesz kilép a Néppárt frakciójából, de a KDNP marad

Varga Mihály azt állítja egy levélben, hogy a kormánynak sem eszköze, sem szándéka nincs beavatkozni a médiaviszonyokba

Varga Mihály azt állítja egy levélben, hogy a kormánynak sem eszköze, sem szándéka nincs beavatkozni a médiaviszonyokba

A címlapról ajánljuk