Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Tech

Feldaraboltak egy fotont: eltűnt a kulcs az időutazáshoz

Hongkongi fizikusok megmutatták, hogy egyetlen foton nem tud gyorsabban haladni a fénysebességnél, és ezzel igazolták, hogy az időutazás lehetetlen – írja a Discovery News. Ezt úgy érték el, hogy gyakorlatilag feldarabolták a parányi részecskét, és először figyelték meg a foton "orrát", azaz az optikai prekurzort.

MTI Új technológiák

Arcfelismerő programot vett a Google

Megvásárolta az arcfelismerő szoftverfejlesztéséről ismert PittPatt vállalatot a Google internetes óriás, amely a közösségi hálón akar terjeszkedik új szolgáltatásával, a Google+ portállal.

Tech

Mobilos alkalmazással kezelik a háború utáni stresszt

Új okostelefonos alkalmazásokhoz fordulhatnak segítségért láthatatlan háborús sérüléseikkel az amerikai harcoló csapatok katonái és a veteránok, akik poszttraumás stresszel (PTSD) küzdenek, vagy akik traumás agysérülésen estek át.

MTI Tech

Csúcs: 5000 méter alá merültek a kínaiak

Ötezer méter alá merült háromfős legénységével kedden a kínai Csiaolung (Jiaolong) elnevezésű szonda - közölte a kínai központi televízió napokkal az után, hogy a hírt a CNS kínai hírügynökség közzétette, de mint utóbb kiderült, túl korán.

techline.hu Tech

A legjobb Google+ háttérképek

A képek többsége - ki gondolná - a Devianart oldalról származik, de ez talán nem is olyan nagy meglepetés.

MTI Tech

Lehetetlen az időutazás

A foton, a fény legkisebb egysége "engedelmeskedik" Einstein elméletének, amely szerint semmi sem képes gyorsabban haladni, mint a fény - bizonyították hongkongi tudósok, demonstrálva, hogy lehetetlen az időutazás. A Hongkongi Műszaki és Tudományos Egyetem kutatói kísérleteikről a Physical Review Letters című folyóiratban számoltak be.

hvg.hu Tech

Bosszú az Anonymustól: nagy baj lehet az olasz melóból

Az Anonymus néven elhíresült hackerközösség azt állítja, hogy betört a kiberbűnözés-ellenes olasz ügynökség, a CNAIPIC rendszerébe és rátette a kezét nyolc gigabájtnyi titkos dokumentumra. Ha a hír igaz, az jelentős aggodalomra adhat okot, a legfontosabb olasz IT-rendszerekre ügyelő CNAIPIC ugyanis a világon több titkosszolgálati szervezettel is együtt dolgozik.

Megéri korán kelni: kedd hajnalban látványos meteorzápor jön

Megéri korán kelni: kedd hajnalban látványos meteorzápor jön

Mit tegyek, hogy ne verhessenek át csalók a bankom nevében? - Kasszakulcs

Mit tegyek, hogy ne verhessenek át csalók a bankom nevében? - Kasszakulcs

100 országba küldték ki a figyelmeztetést – aki kapott ilyen értesítést, bajban lehet

100 országba küldték ki a figyelmeztetést – aki kapott ilyen értesítést, bajban lehet

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Újabb tragikus hónapja volt a Teslának Európában

Újabb tragikus hónapja volt a Teslának Európában

Több mint kétmillióan voltak Lady Gaga ingyenes koncertjén – videó

Több mint kétmillióan voltak Lady Gaga ingyenes koncertjén – videó

Nagy változás jöhet az Apple-nél, és ehhez a hajlítható iPhone-nak is köze lehet

Nagy változás jöhet az Apple-nél, és ehhez a hajlítható iPhone-nak is köze lehet

Kettős McLaren-siker a Miami Nagydíjon, Verstappen lemaradt a dobogóról

Kettős McLaren-siker a Miami Nagydíjon, Verstappen lemaradt a dobogóról

Három év börtönt kapott a férfi, aki egy 12 éves kislányt molesztált Hajdúszoboszlón

Három év börtönt kapott a férfi, aki egy 12 éves kislányt molesztált Hajdúszoboszlón

A címlapról ajánljuk