Inkább szövegelnek, mint beszélnek
Az ma már kétségtelen, hogy a fiatalok előnyben részesítik az SMS-küldést a telefonálással szemben (aminek persze...
Az ma már kétségtelen, hogy a fiatalok előnyben részesítik az SMS-küldést a telefonálással szemben (aminek persze...
techline.hu
Tovább fejleszti keresőmotorját a Google, amely azt ígéri, hogy a felhasználók még frissebb eredményeket kaphatnak a szájtok jobb indexálásának köszönhetően.
MTI
Minden eddiginél nagyobb mértékben emelkedett meg tavaly a világ szén-dioxid-kibocsátása az amerikai energiaügyi minisztérium szakembereinek számítása szerint.
MTI
Ez bizony már egy másik generáció: a Cisco frissen közzétett nemzetközi kutatása szerint a felsőoktatási hallgatók és...
techline.hu
Mai háttérképünk valójában négy változatban használható, a leginkább függönyre hasonlító mintát ugyanis négy...
techline.hu
Az utóbbi időben finoman szólva is megugrott a választék, ha éppen okostelefonra áhítozunk.
techline.hu
Amerikai kutatók azonosították azt a neuroncsoportot, amely meghatározza, hogy felébredünk-e a fénytől vagy nyugodtan alszunk mellette - idézte a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál.
MTI
Az iPhone, az iPad, a MacBook Air és az iMac is jelentősen átalakul 2012-től a Digitimes forrásai szerint.
hvg.hu
Már letölthetjük a Chrome Webstore-ból a Chrome böngésző hivatalos "Google+ értesítések" kiegészítőjét.
techline.hu
Steve Jobsról, az Apple egyik alapítójáról szóló életrajzi könyv uralja a bestseller listákat az Egyesült Államokban, összesítések szerint a kötetből 379 ezer példány kelt már el. Magyarországon a HVG Kiadó gondozásában jelenik meg a kötet, és már többezren előjegyezték.
MTI
A Google szokáshoz híven csendesen fejleszti a Chrome 16-ot, amelynek egyik legszembetűnőbb újítása lesz, hogy...
techline.hu
Az első PPC-s Mac Miniken még igencsak érezni lehetett, hogy az Apple belépő kategóriának szánja ezeket a gépeket.
techline.hu
A Windowshoz számtalan alkalmazásindító megoldást tölthetünk le, amelyek nagy része rendkívül hasonlít az OS X...
techline.hu
A Google bejelentette, hogy integrálta közösségi oldalába a YouTube-ot.
hvg.hu
Ahogy azt tegnap hírül adtuk, az Apple eljuttatta a fejlesztőkhöz az iOS 5.0.
techline.hu
Az Anonymous hackercsoport egyes tagjai néhány hónapja bejelentették, hogy megbénítják a Facebookot november 5-én, mert az nem tartja tiszteletben a felhasználók személyiségi jogait. Lebegtetnek egy Fox News elleni támadást is.
hvg.hu
Ha kíváncsiak vagyunk rá, hogy melyik program mit művel tudtunkon kívül az interneten és a helyi hálózaton, a...
techline.hu
Gondolatokban olvasni nem egyszerű dolog, azonban a kaliforniai Berkeley Egyetem kutatóinak még megjeleníteni is...
techline.hu
Sokszor előfordul, hogy olyan tartalmakat találunk az interneten, amelyek túl hosszúak ahhoz, hogy egy böngészőben...
techline.hu