A hétfő óta dagadó érettségi botrány miatt érzett felháborodásukat a szocialisták kezdetben a koalíciós partneren töltötték ki: Szabó Zoltán egyenesen a tárcavezető felmentését javasolta, mondván: „Kétségtelen, hogy demokráciában a minisztert főleg azért tartják, hogy ha nagy a baj, legyen kinek lemondania.” Hozzá kell tenni, Szabó a Horn kormányban egy ideig oktatásügyi államtitkárként szolgált - Magyar Bálint alatt.  A Népszabadság is arra utalt, hogy a jónéhány szocialista szemében Magyar minisztersége már régóta tüske, ezért kapva-kaptak az alkalmon, hogy felvessék a miniszteri felelősség kérdését.

Nem sok jót ígért az utóbbi napokban szemmel láthatóan megroskadt miniszternek az sem, hogy a kormányfő az MTI-nek adott nyilatkozatában jelezte, „bizalma elsősorban a 116 ezer érettségizőben van”. Már-már úgy tűnt, nem az a kérdés, hogy Magyar lemond-e, hanem az, hogy mikor.

Azután váratlanul megszilárdult a miniszter pozíciója. Eredményesek voltak a háttérben folytatott koalíciós alkudozások. A kezdeti megingás után az SZDSZ zárta sorait Magyar mögött, az MSZP pedig belátta, a szabaddemokrata politikus távozása a koalíciót hozná lehetetlen helyzetbe, kudarcra ítélné a parlamenti végszavazás előtt a felsőoktatás reformját célzó törvénytervezetet. Ennek ódiumát pedig akkor már Gyurcsánynak kellene vállalnia – le kellene mondania az egyetlen látványos nagy ugrásról, akkor, amikor kis lépéseit sorra elgáncsolják.

Bár a józan belátás is Magyar megtartása mellett szól, lehet, hogy a szocialisták megkérik az árát: ez pedig Szili Katalin államfővé választása lehet. Ha az elnökválasztáson harmadik fordulóra is sor kerül, és ennek nyomán Szili Katalin lesz az új államfő, nehéz lesz elhitetnie Kuncze Gábornak, hogy a szabaddemokraták megmaradtak eredeti elhatározásuknál, és nem adták be a derekukat.

Nem kell túlságosan élénk fantázia annak feltételezésére, hogy megegyezés született: te ne bántsd Magyart, én viszont nem állok Szili elnöki ambícióinak útjába…

-i -r